2020. május 1-jével vénykötelessé válnak egyes ibuprofén és dexibuprofén tartalmú fájdalomcsillapítók.
Az ibuprofén a nem szteroid gyulladáscsökkentők közé tartozik. Közel 60 éve van forgalomban a világon. Számos gyógyszerformában (tabletta, szuszpenzió, krém) kapható önmagában vagy kombinációban. Magyarországon jelenleg szinte kizárólag vénynélkül érhető el. Alacsonyabb, 1200 mg-nál kisebb napi dózisban széles körben használják különböző állapotok kezelésére, mint a heveny fájdalom, láz, meghűlés. Magasabb dózis javasolt reumás betegségek hosszú távú kezelésére.
2006-ban vált ismertté, hogy a nem szteroid gyulladáscsökkentők alkalmazása fokozza az artériás thrombotikus események (szívinfarktus, stroke) kockázatát. További epidemiológiai vizsgálatokra volt azonban szükség ahhoz, hogy még pontosabb adatokat nyerjenek a készítmények gyógyszerbiztonsági profiljáról. Az Európai Bizottság független tanulmányt végeztetett a gyógyszercsoport (beleértve az ibuprofén) gyomor- és kardiovaszkuláris kockázatának vizsgálatára, amely igazolta, hogy napi 2400 mg-nál magasabb dózisban az ibuprofén a trombózisos események fokozott kockázatával társulhat. Egy további, 600 randomizált klinikai vizsgálatot összesítő meta-analízis kimutatta, hogy a nagy dózisú ibuprofén (2400 mg/nap) hatása hasonló a COX-2 inhibitorokhoz.
A magasabb összdózis jellemzően mozgásszervi, ízületi panaszok krónikus kezeléséhez szükséges. A jellemzően mozgásszervi panaszokkal rendelkező betegcsoport átlag életkora magasabb, és nagyobb az esélyük a szív és érrendszeri betegségekre, valamint körükben gyakoribb a polifarmácia is. Mindezek alapján indokolt az orvosi felügyelet a napi 1200 mg feletti dózis, tehát a mozgásszervi fájdalomcsillapítás indikáció esetén.
Az olyan készítmények, melyeknél a biztonságos napi dózis (1200 mg ibuprofén, 600 mg dexibuprofén) túllépésének veszélye fokozott (600 és 800 mg ibuprofént, 300 mg dexibuprofént tartalmazó tabletták, vagy javallat reumatikus betegségek kezelésére), vénykötelessé válnak, mivel az orvosnak ismernie kell a beteg kórtörténetét, fel kell mérnie a kardiovaszkuláris rizikófaktorokat és ezek figyelembe vételével kell meghatároznia a gyógyszer adagját és a kezelés időtartamát.
Forrás: OGYÉI
