Vastagbélrák: „a Jóisten is szűrésre teremtette”

0

„A Jóisten is a szűrésre teremtette” – mondta a vastagbélrákról Bodoky György onkológus a Rákutatók podcastban. Nem túlzás: ez az a daganat, amelynek kialakulása éveken át tart, és időben végzett szűréssel nemcsak korai, teljesen meggyógyítható stádiumban ismerhető fel, hanem meg is előzhető. Mégis évente ezrek halnak meg miatta Magyarországon – a vastagbéltükrözés tehát szó szerint életeket menthet.

A vastagbélszűrés fontosságáról beszélt a Rákutatók podcastban Bodoky György klinikai onkológus, a Dél-pesti Centrumkórház Onkológiai Centrumának osztályvezető főorvosa, a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság tiszteletbeli elnöke. Mint fogalmazott, ez az a daganattípus, amelynél a szűrés nemcsak korai felismerést, hanem a betegség kialakulásának megelőzését is lehetővé teszi. Az előrehaladott vastagbélráknak akár tíz év is kell, mire kifejlődik a bélnyálkahártya jóindulatú elváltozásaiból. Ebben a hosszú időszakban számos lehetőség lenne arra, hogy a beteg orvosi látókörbe kerüljön, a betegséget akár még rákmegelőző állapotában felismerjék, és a beavatkozás révén a beteg életét megmentsék. A professzor szerint éppen ezért „a Jóisten is a szűrésre teremtette” a vastagbélrákot.

A világ több országában – köztük az Egyesült Államokban – már 45 éves kortól ajánlják a vastagbélszűrést, mert egyre gyakrabban jelentkezik fiatalabb korban is a betegség. Itthon egyelőre 50 éves kor felett javasolják. A szűrés eredményessége, költséghatékonysága és életeket mentő szerepe már nemzetközi és hazai adatokkal is igazolt. A professzor szerint egy megfelelő szervezettségű, széles körű hozzáféréssel működő vastagbélszűrő program évente 4500 ember életét, egy Tokaj méretű kisváros teljes lakosságát menthetné meg Magyarországon.

Bodoky György hangsúlyozta: a legpontosabb szűrési módszer továbbra is a vastagbéltükrözés, amelyet akkor is érdemes elvégeztetni, ha semmilyen panasz nincs. Ez egy átlagos élet során néhány alkalmat jelentene, ami szerinte elfogadható ár egy élet megmentéséért. Hozzátette, hogy a vastagbéltükrözés nemcsak szűrés, hanem daganatmegelőző beavatkozás is, mert a jóindulatú polipok eltávolításával a későbbi daganat kialakulása is megelőzhető.

A professzor úgy véli, hogy nem a kötelezővé tétel, hanem a pozitív ösztönzők bevezetése segíthetne a lakosság szűrési hajlandóságának növelésében. Elképzelhetőnek tartja, hogy azok az állampolgárok, akik egészségesen élnek, nem dohányoznak, nem fogyasztanak alkoholt, részt vesznek a szűréseken, valamilyen egészségügyi vagy akár munkáltatói kedvezményben részesüljenek. Szerinte ez társadalmilag is igazságosabb megközelítés lenne, és hozzájárulna ahhoz, hogy többen időben felismerésre kerüljenek, még mielőtt a betegség előrehaladott, áttétes stádiumba kerülne.

Mint elmondta, egy előrehaladott beteg kezelése rendkívül költséges, és bár a terápiás lehetőségek egyre jobbak, a teljes gyógyulás esélye már jóval kisebb. Ezzel szemben egy időben kiszűrt beteg egy műtéttel véglegesen meggyógyítható, és nemcsak az életesélyei javulnak meg drámaian, hanem az egészségbiztosításnak is sok százmillió forintot takarít meg. A professzor a beszélgetés végén kérte a hallgatókat, hogy fontolják meg a szűrésen való részvételt.

Forrás: Rákgyógyítás 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com