Nem újkeletű, ám sokáig szinte elfeledett terápiás eljárást helyezett újra középpontba a Vaszary Kolos Kórházban tavaly átadott, ultramodern hiperbárikus oxigénkamra, ami első látásra kissé utópisztikusnak tűnik, hatásmechanizmusát jobban megismerve viszont laikusok számára is egyértelművé válik a létjogosultsága – írja az OKFŐ.
„A gyógyítás nem az orvostól, hanem a természetből ered. Az orvosnak tehát nyitott elmével a természetből kell kiindulnia.” – mondta réges-régen Paracelsus, a 16. század híres orvos-asztrológusa, utalva arra, hogy a természet törvényszerűségeinek ismeretével és csatasorba állításával sokat lehet tenni a sérült, beteg, szenvedő emberekért.
Az esztergomi kórház vadonatúj, kifejezetten erre a célra épített épületrészébe lépve a hiperbárkamra megálmodója, a Vaszary Kolos Kórház korábbi főigazgatója, dr. Kanász Gábor mutatja meg az impozáns szerkezetet, hozzá csatlakozik a terület külföldről hazacsábított szaktekintélye, dr. Gőbl Anna, a Hiperbárikus Oxigénterápiás Központ vezető orvosa, valamint dr. Pák Péter, regnáló főigazgató, akinek támogatása és segítsége nélkül nem jöhetett volna létre a hiánypótló kezelési lehetőség. A szakemberek minden bizonnyal látják az egyszeri laikus látogató tekintetében a megilletődöttséggel vegyes elképedést és némi bizalmatlanságot, hiszen a leginkább egy Verne-regény modern feldolgozásában helytálló, tengeralattjáróra vagy merülőkabinra emlékeztető berendezés működését és hatásmechanizmusait megnyugtató közvetlenséggel és természetességgel, közérthető példákkal alátámasztva igyekeznek átadni.
A hiperbárikus oxigénterápia hatása a keringési rendszerre két szinten valósul meg, a makrocirkuláció és a mikrocirkuláció szintjén. Ne ijedjünk meg a szakkifejezésektől, ez nagyvonalakban annyit jelent, hogy a magasnyomású oxigénkezelés csökkenti a szívritmust, a szívizomzattal összefüggő oxigénfelvételt és a perctérfogatot, vagyis a továbbított vér egységnyi mennyiségét. Ez egyrészt a direkt oxigénhatásnak tulajdonítható, másrészt a paraszimpatikus idegrendszer révén valósul meg.
A hiperbárterápia az agyi vérkeringésre is pozitív hatással van, lévén a bonyolult fizikai és biológiai hatásmechanizmusok összességeként csökken az agyi nyomás, miközben nő az oxigénellátottság. Az izmok vérkeringése elsősorban munkafüggő, így hiperbárterápia közben a légzési izmok vérkeringése nő, míg a nem használt vázizmok keringése csökken.
A hiperbárikus oxigénterápia hatása a szövetekben is megmutatkozik, ugyanis amennyiben egy szövet vérellátása hirtelen fellépő vagy krónikus ok miatt csökken, erre a sejtek funkciókieséssel, illetve funkciózavarral reagálnak. Minden akut szöveti traumánál, például műtéti sebek esetén, de számos krónikus betegségben is felléphet szöveti vizenyő. Az ödéma növeli a hajszálerek közötti távolságot, így rontja a szöveti oxigén-ellátottságot, nyomást gyakorol a környező szövetekre, ezért a vérátáramlás további romlásához vezet, az oxigénhiány fokozódik. A hiperbárikus oxigénterápia hatására létrejövő úgynevezett szöveti vazokonstrikció, azaz érszűkület vagy érösszehúzódás kizárólag az oxigénnel egyébként elfogadhatóan ellátott, azaz normoxiás szövetterületeket érinti – és terápiásan kihasználható ödémacsökkentő hatást fejt ki. Az egyébként is oxigéndeficites – hipoxiás – szövetek erei azonban nem reagálnak érszűkülettel a nagyobb oxigénkínálatra; bennük a korábbi vérmennyiség áramlik át – ez a vérmennyiség a hiperbárikus oxigénterápia alatt a szokásosnál több oxigént tartalmaz.
Ez a jelenség okkal kapta a „Tell Vilmos-effektus” elnevezést, hiszen az oxigénnel egyébként jól ellátott, „gazdag” területekről „ellopja” a keringő vérmennyiség egy részét, és „odaadja” a „szegény” oxigéndeficites területeknek. Mivel a korábban is normális oxigénellátású helyek a hiperbárikus oxigénterápia alatti, hiperoxiás vérből kapnak kevesebbet – hiperoxiás hipovolémia –, továbbra sem szenvednek hiányt. A korábban hipoxiás területek viszont teljes mértékben megkapják az átcsoportosított vér-átöblítést; ez azonban már „dupla hatású”, mert ez hiperoxiás normovolémia…
Az ismétlődő magasnyomású oxigénkezelés hatására megindul az őssejttermelés, a nagy mennyiségű oxigén ezzel együtt regenerációt indít be, amely az egész testre kihat. A rossz vérellátású sebekben felgyorsul a véredényképződés, normalizálódik a fibroblaszt proliferáció, a kollagén-szintézis, a csontregeneráció és támogatja a protektív extracelluláris mátrix formációját.
Miért nem gyógyulnak a sebek?
Az egészséges sebgyógyulás folyamata egymást követő lépések sorozatából tevődik össze, amelybe beletartozik az infekciókontroll, vagyis a fertőzések „menedzselése”, a gyulladáscsökkentés, a kötőszöveti regeneráció, az angiogenezis, azaz véredényképzés és a hámosodás. Ezen lépések mindegyikének alapfeltétele a megfelelő keringés és oxigénellátás jelenléte, ennek hiányában ugyanis a sebgyógyulásban zavar keletkezik és a seb krónikussá válik. A gyógyulási elégtelenséget leggyakrabban a folyamatos visszafertőzés, lokális vagy szisztémás keringési elégtelenség, patológiás hipoxia (oxigénhiányos állapot), sejtműködési zavar és folyamatos nyomásnak kitettség vagy visszatérő mechanikus trauma okozza. Hangsúlyozandó, hogy krónikus sebek esetében patológiás hipoxiáról beszélünk, nem a sebekre általában jellemző hipoxiáról. Alapesetben a sebek hipoxiája a sebgyógyulás elindulásának élettani alapja, oly módon, hogy a sejtosztódást a sebkörnyéki szövet és a sebben fiziológiásan jelenlévő hipoxia oxigén-grádiens különbsége, csökkenése indítja el.
A nem gyógyuló sebek esetében emellett biofilm-képződést is látunk, a kórokozók speciális anyagot választanak ki a sebben, amelyen megbújhatnak. Ezen az anyagon az antibiotikumok nem vagy csak alig tudnak átjutni. A magasnyomású oxigénnek ez nem jelent problémát, penetrál a biofilmen és az antibiotikumok bejutását is elősegíti. Az anaerob baktériumok pusztulása egyértelmű, de az aerobok számára is kedvezőtlen a sok oxigén. A fehérvérsejtek, mint muníciót kezelik a sok oxigént, pusztító szabadgyököket képeznek belőlük. A szervezetnek viszont nem természetes a rengeteg oxigén, oxidatív stressz éri, amit le akar küzdeni. Ennek eredménye a magasnyomású oxigénterápia speciális hatása, a szisztémás gyulladáscsökkentő hatás.
A nitrogén-oxid az emberi szervezet egyik kulcsmolekulája, többek között jelentős értágító és antibakteriális hatással bír. Hiperbárterápiás oxigénkezelést követően mérhető NO-emelkedés következik be. Mivel a csontvelő őssejtprodukciója NO-függő folyamat is, a kezeléssorozat ez úton is hozzájárul a nyolcszorosára növekedő perifériásan mérhető őssejtszámot.
Milyen esetekben javasolt a terápia?
A hiperbárikus oxigénterápia bizonyítottan, nemzetközi szervezetek által elismert módon javasolt az alábbi esetekben:
• Nem gyógyuló seb, diabeteszes láb szindróma, fekélyek
• Akut hallásvesztés (fülzúgással, vagy anélkül)
• Besugárzás utáni csont- és szövetkárosodás
• Csontgyulladás
• Szénmonoxid-mérgezés
• Kompartment szindróma, crush szindróma, traumás izomelhalás
• Keszonbetegség, búvárbaleset, dekompressziós szindróma
• Gázembólia
• Anaerob és kevert bakteriális fertőzés, gázgangréna
• Bőrátültetés, musculocutan lebeny átültetés, végtag-visszaültetés
• Égés, fagyás
• Agytályog
• A retina központi artériájának akut érelzáródása (centrális arteria retinae occlusio, CRAO)
• Neuroblastoma, IV. stádium
További, tapasztalati eredményeken alapuló indikációk, amelyek nem minden európai országban befogadottak:
• Akut stroke, szélütés, agyvérzés
• Cerebral palsy (CP), oxigénhiányos agyi bénulás, spasztikus bénulás
• Daganatok kemo-, vagy sugárterápiájának kiegészítésére
• Lyme kór
• Sportsérülések
• Meddőség
• Agyrázkódás, koponyasérülés, agysérülés
• Plasztikai sebészet
• Sclerosis multiplex
• Combcsontfej-elhalás
• Perifériás idegsérülés, arcidegbénulás
• Irritábilis bél szindróma, IBSZ, colitis ulcerosa, Crohn betegség
• Migrén
• Glaucoma, szaruhártyaátültetés, szemészet
• Psoriasis
• Autizmus spectrum zavar, ASD
• Sportsérülések
Forrás: OKFŐ
