Az Egészségablak alkalmazással egyszerűen foglalható időpont szemészeti vizsgálatra

0

Az Egészségablak alkalmazással egyszerűen, egy gombnyomással foglalható időpont szemészeti vizsgálatra – hívta fel a figyelmet a látás napján, a látás hónapja kapcsán csütörtökön a Belügyminisztérium (BM) politikai államtitkára.

Rétvári Bence sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az Egészségablak ingyenes, bárki számára letölthető mobiltelefonos alkalmazás, amelynek segítségével egyebek mellett megnézhetők korábbi leletek, receptek és időpont is foglalható egészségügyi vizsgálatokra.

Ismertetése szerint a regisztrációhoz TAJ-szám, ügyfélkapu-azonosító és ügyfélkapu-kód szükséges. Ezt követően akár ujjlenyomattal, akár más azonosítással könnyen használható az alkalmazás – tette hozzá.

Kiemelte, hogy az alkalmazással bármikor foglalható időpont, akár hétvégén is.

Tájékoztatása szerint október hónapra 1500, novemberre pedig 5000 szabad időpont van szemészeti vizsgálatokra.

Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem (SE) szemészeti klinikájának igazgatója azt mondta, hogy 50 éves kor felett évente javasolt részt venni szemészeti szűrővizsgálaton a glaukóma, a makuladegeneráció, valamint a cukorbetegség okozta szövődmények megelőzése céljából.

Külön kiemelte, hogy Magyarországon 850 ezer cukorbeteg ember él, és további 100-150 ezer ember nem tud a betegségről. Azt mondta, hosszú távon azt tervezik, hogy a háziorvosi szakmai kollégiummal és a diabetológiai szűrőállomásokkal országos hálózatot hoznak létre a cukorbetegség szemészeti szövődményeinek a csökkentésére, illetve elkerülésére.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a tíz éves korosztályba tartozó gyermekek körében a rövidlátás előfordulási gyakorisága 25 százalékról 55-57 százalékra emelkedett Magyarországon.

Azt javasolta, hogy a gyermekek kevesebbet használjanak okostelefonokat, számítógépeket, iPad-eket és többet tartózkodjanak a szabad levegőn, természetes fényviszonyok között, mert ezzel csökkenthető a rövidlátás kialakulásának esélye.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com