Kezdődik a 20. Jubileumi Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Verseny, Világkupa és Lovasterápiás Verseny Fóton

0

A Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 2024. szeptember utolsó hétvégéjén 20. alkalommal rendezi meg Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas Versenyét (két Világkupa-fordulóval) és Lovasterápiás Versenyét Fóton.

A háromnapos rendezvényre 8 országból érkeznek kiemelkedő sportolók és bírók. A sérüléssel élő gyerekek lovasterápiás versenyén idén rekordszámú, csaknem 200 kis lovas vesz részt. Egyedülálló megmérettetésről van szó, hiszen Európában csak itt szerveznek egymással párhuzamosan Világkupa-fordulót és lovasversenyt a fogyatékkal élő gyerekeknek.

A helyszínen ingyenes egészségügyi szűréseket, valamint gyerekprogramokat is szervezünk az esemény ideje alatt. A rendezvény ingyenesen látogatható.

Idén is nemzeti és nemzetközi keretek között zajlik a Díjlovas Verseny. A háromnapos rendezvényre 8 országból érkeznek sportolók és bírók. Íme, néhány ismert név a felnőtt mezőnyből: Helen Langehanenberg – német lovasnő, csapatban világbajnok. A 2012-es londoni olimpián csapatban ezüstérmes. 2022-ben az év sportolónője volt. A Königskinder nevű németországi gyermekhospice-szolgálat nagykövete. Thamar Zweistra – holland lovasnő, a 2022-es világbajnokságon csapatban 5. helyezést ért el. Claudio Castilla Ruiz – spanyol díjlovas, a 2016-os Rio de Janeiró-i olimpián csapatban a 7. helyen végzett. Rotem Jale Ibrahimzadeh – török lovasnő, 2013-ban a fiatal lovasok kontinentális bajnokságán egyéniben 3., csapatban 1. helyezett lett.

A Nemzetközi Díjlovas Verseny és Világkupa összdíjazása 10 ezer euró, a Nemzeti Díjlovas Versenyé 1.130.000 Ft. A fogyatékkal élő gyerekek lovasterápiás versenyén idén 24 csapat 182 kis lovasa vesz részt. A gyerekek különböző kategóriákban mutatják be a tudásukat. Külön versenyszáma lesz például a tanulásban vagy az értelmileg akadályozott gyerekeknek és a hiperaktív, látássérült, mozgássérült lovasoknak is.

A Mádl Ferenc Emlékversenyen a sérült gyermekek színdarabot adnak elő lóháton, főszerepben a lóval. A terápiás versenyek összdíjazása, valamint a gyerekcsapatok ellátása és szállásköltsége összesen 10,5 millió forint. Ezen felül ajándékokkal is meglepjük a gyerekeket, amiben több cég is segít. Idén is megtartjuk a Díjlovagló Parasport versenyszámot, amely egyben a mozgásukban akadályozott lovasok számára Országos Bajnokság is lesz.

A versenyszámot idén is támogatja a Magyar Paralimpiai Bizottság. A rendezvény alatt ingyenes egészségügyi szűrőprogrammal is készülünk: a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fogászati szűrőbusza mindhárom napon kint lesz a verseny helyszínén, ahol önkéntes fogorvosaink ellenőrzik a gyermekek fogait. A nőgyógyászati kamionban pedig vizsgálatra, szűrésre és tanácsadásra lehet jelentkezni. A versenyek mellett a gyermekek kézműves foglalkozáson vehetnek részt, lesz arcfestő, buborékfújó, lufihajtogató és ugrálóvár is.

A rendezvény ingyenes.

Forrás: Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány / OS

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com