Hogyan ismerhető fel a stroke utáni izombénulás?

0

A stroke Magyarországon a harmadik leggyakoribb halálozási ok, a túlélők pedig a betegség számos hosszú távon fennmaradó szövődményével szembesülhetnek. A szakszerű rehabilitáció a beteg kesőbbi életminősége szempontjából kulcsfontosságú. Az egyik leggyakoribb és legsúlyosabb maradványtünet a spasztikus izombénulás, melynek rehabilitációját nehezítheti, hogy tünetei gyakran a kórházi kezelés után jelentkeznek, így a diagnózis késhet.

A spaszticitás az idegrendszeri sérülés egyik tünete: a központi idegrendszer károsodását jelzi, aminek következményeként a végtagizmok idegi szabályozása megváltozik. A spasztikus bénulásra jellemző, hogy egyszerre van jelen az izomerő csökkenése (bénulás) és az izomtónus növekedése (spazmus). Az akaratlanul megjelenő izommerevség, görcs miatt a mozgás nem lesz harmonikus, az érintett végtag pedig „ügyetlen”.

A spaszticitással küzdő emberek úgy érzik, mintha merevvé válnának, elnehezülnének az izmaik, a mozgásuk nehézkesebb, lassabb. A spaszticitás a stroke-betegek akár egyharmadát is érintheti, megfelelő kezelés nélkül pedig olyan súlyossá válhat, hogy a beteg végül egyáltalán nem képes mozgatni végtagjait. A súlyos, tartós állapot elkerülésének érdekében korán meg kell kezdeni a rehabilitációt, amit nehezít, hogy a diagnózist nem mindig sikerül időben felállítani. A jellemző tünetek ugyanis a stroke-ot követő hetekben, hónapokban, de akár egy éven belül is jelentkezhetnek, amikor a beteg már nem áll kórházi kezelés alatt.

A bénulás többnyire a felső (váll, könyök, csukló) és az alsó végtagokban (csípő, térd, boka) jelentkezik. E területek görcsössége nagyban gátolhatja a beteget a mozgásban és a mindennapi tevékenységek elvégzésében.

Ma már több olyan egyszerű módszer is létezik, amivel bizonyosság nyerhető az érintett aktuális állapotáról. Ilyen pl. az ADL (activities of daily living: napi tevékenységek) teszt, amellyel felmérhető, hogy a beteg milyen mértékben képes önállóan elvégezni a napi rutinfeladatokat, amiből következtetni lehet állapotának súlyosságára. Egyszerűsége miatt az egyik legnépszerűbb mérőskála az 1950-es évek óta használt Barthel-index, amely 10 fő csoportba sorolja az elvégzendő feladatokat:

  1. Étkezés
  2. Személyes higiénia
  3. Öltözködés
  4. Szépítkezés (fésülködés, sminkelés, borotválkozás)
  5. Széklet-inkontinencia
  6. Vizelet-inkontinencia
  7. WC használata
  8. Átmozgatás (ágyra leülés, felállás)
  9. Rövid távú utazás
  10. Lépcsőzés

A felmérés során minden egyes kategóriában 0, 5 vagy 10 pont adható attól függően, hogy a beteg mennyire önállóan képes elvégezni az adott feladatot (10 pont, ha teljesen önálló, 5 pont, ha részben segítségre van szüksége, 0 pont, ha teljes segítségre van szüksége). A célzott rehabilitációt mindenkinél érdemes elkezdeni, aki 60-nál kevesebb pontot ér el a teszten.

Mivel ezek a mozgás során jelentkező tünetek a családi, munkahelyi, társadalmi szerepeit is veszélyeztethetik a stroke-betegnek, az első jelek észlelése után minél hamarabb orvoshoz kell fordulni, mert az időben elkezdett kezeléssel ez az állapot javítható, a panaszok pedig csökkenthetőek.

Mindig szakembernek és mindig a beteg elvárásaihoz és lehetőségeihez mérten kell meghatározni, hogy a későbbiekben milyen terápia a legalkalmasabb az izmok fejlesztésére.

Forrás: Hypertonia – A vérnyomásmagazin / Strokeinfó Alapítvány

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com