Elindítják a balatoni elsősegély-szolgálatot a Magyar Vöröskereszt önkéntesei

0

Szerdán indítják el idei balatoni elsősegélynyújtó szolgálatukat a Magyar Vöröskereszt önkéntesei 13 tóparti település 19 strandján. 

A szakképzett önkéntesek 18. éve biztosítják a balatoni elsősegély-ügyeletet, nyaranta három-négyezer sérülést ellátva. A szolgálat fennállása óta nyolc alkalommal mentettek életet, és 52 372 ember sérülését látták el. A szolgálat nélkül több mint ezerhatszáz végzetes kimenetelű eset történhetett volna.

A szervezet kiemelt figyelmet fordít az egészségfejlesztésre, és egyik kulcsfontosságú küldetése az ifjúság bevonása az elsősegélynyújtási feladatokba. Ennek része a balatoni elsősegélynyújtó szolgálat megszervezése is, amelyet szezononként több száz képzett, fiatal önkéntes működtet.

A szolgálat tagjainak a vízben és a Balaton partján keletkező kisebb sérülések azonnali ellátása mellett a komoly sebesülések esetén is helyt kell állniuk. Ilyenkor kötelességük a sérültek állapotának stabilizálása, szükség esetén az újraélesztés megkezdése, illetve a mentők kihívása.

A közleményben idézték Kormos Ádámot, a Magyar Vöröskereszt ifjúsági szakmai vezetőjét, aki szerint lelkes és professzionális hozzáállású ifjú önkénteseik a jelenlétükkel példát mutatnak a társadalmi szerepvállalás és a segítségnyújtás szempontjából is.

A Magyar Vöröskereszt partnerszervezetei és magánszemélyek támogatásával megvalósuló balatoni elsősegélynyújtó szolgálat augusztus 20-ig nyújt segítséget a tó 19 strandján.

A szolgálatot bárki támogathatja: aki a nyáron hívja a 1359-es adományvonalat vagy erre az adomány szót tartalmazó üzenetet küld, az 250 forinttal járul hozzá tevékenységükhöz.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com