Az eddigi együttműködés megújításáról, megerősítéséről megállapodást írt alá a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint az E.On Hungária csoport.
Az Eiffel Műhelyház Mozdonycsarnokában tartott ünnepségen Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület elnöke köszöntőjében elmondta, a gyermekmentő a rendszerváltoztatás idején a legelsők között kezdte meg civil szolgálatát. A szolgálat munkája révén sokan kaptak maradandó élményeket az összetartozásról, arról, hogy a magyarok a bajban is számíthatnak egymásra.
Hozzátette, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkája nyomán közösségek jöttek létre és kaptak támogatást, szakmai és emberi szövetségek alakultak, amelyek nehéz problémákat oldottak meg jóügyek érdekében.
Kövér László felidézte, hogy a szolgálat tíz éve dolgozik közösen a Budapesti Műszaki Egyetemmel és az E.On Hungária csoport tagjaival. Komoly eredményt hozott a piaci szféra és a tudományos világ összefogása, a gyakorlatban próbálták ki a technológiákat, és ezzel segítettek egy, a rászorultakért dolgozó civil szervezetnek. Egyebek közt példaként említette, hogy öt évvel ezelőtt az E.On a gyermekmentő szolgálatnál tesztelte az energiatakarékos közvilágítási rendszert. Kövér László kijelentette, a munkát folytatják, a gyermekmentő, az ipar és az egyetem együttműködéséből sok új gondolat, a következő generáció számára hasznos megoldások születnek.
Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke úgy fogalmazott, hogy az együttműködésben az ész, a jóindulat és a gyakorlat találkozott. Egyebek közt utalt arra, hogy 24 egyetemi szakdolgozat foglalkozott a Gyermekmentő Szolgálat Fóti Lovasterápiás és Oktató Központjánál alkalmazott energetikai megoldásokkal.
Czigány Tibor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora elmondta, az együttműködés lehetőségét az oktatásban, a kutatásban felhasználják.
Guntram Würzberg, az E.On Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében a következő két évben évi 21,5 millió forinttal támogatják a gyermekmentő szolgálat programjait, és BME-mel közösen dolgoznak a megújuló energia területén, és ebben építenek a szolgálat fóti területén lévő Élhető Jövő Park adta lehetőségekre.
Deli Daniella, az Energiaügyi Minisztérium klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára egyebek közt hangsúlyozta, hogy a jövő a zöldenergiáé, és ebben a fóti Élhető Jövő Parkban alkalmazott megoldások élen járnak.
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Fóti Lovasterápiás és Oktató Központjának területén 2012 óta működik az Élhető Jövő Park, ahol tiszta környezetben használnak megújuló energiát és más környezetbarát technikai megoldásokat.
Az innovációs projekt üzemeltetője az E.On és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat, amelyek nagy súlyt helyeznek az innovatív mintaprojektek megvalósítására, fenntartására. A BME egyik kiemelt kutatási területe a fenntartható energetika. Az egyetem hallgatói és kutatói valós körülmények között tapasztalják meg a jövő okoshálózatának elemeit, és használhatják az Élhető Jövő Park nyújtotta lehetőségeket.
Forrás: MTI