Korunk egyik függőségi kihívása a technológiai addikció, amelynek számos aspektusa lehet, különböző életkorokban és élethelyzetekben másként jelentkezhetnek. Az 1-es típusú diabétesszel élő gyermeket nevelő szülők, akik modern eszközöket is használnak a kezeléshez, speciális módokon találkoznak ezzel a problémával – írja a Diabetes Magazin.
Szerző: Szászné Bedő Ágnes kurátor, diabéteszedukátor
Mind a folyamatos szöveti glükózmonitorozás lehetősége, mind az inzulinpumpa-technológia fejlődése hallatlanul megkönnyítette a cukorbetegség kezelését. 1-es típusú diabétesszel élő gyermeket nevelő szülőként nagyon hálás vagyok, amiért sokkal jobb életkilátásokra, több egészségben eltöltött életévre számíthatnak a gyerekeim, ha jól használjuk és használják majd ki a technológia adta lehetőségeket.
Keveset beszélünk ugyanakkor arról, hogy van „sötét oldala” is az eszközök fejlődésének, ezt érdemes tudatosítani magunkban. A technológia adta biztonságérzetet nagyon könnyű megszokni. Ma a gyermekek esetében szinte természetes, hogy előbb-utóbb szenzorhasználóvá válnak, az ötpercenként biztosított adatok, a távoli követés, a riasztások lehetősége hallatlanul megnyugtató. Ha azonban a technológia megtréfál minket, és nincsen internet, elromlik a telefon, esetleg hosszabb ideig nem tudunk új szenzort indítani, a kontrollvesztés miatt komoly szorongás törhet ránk. Ez kihathat akár a tervezett programjainkra is: otthagyjuk a játszóteret, a gyermek mégsem mehet el a barátjához, nem veszünk részt a tervezett családi ebéden.
rt nagyon fontos, hogy a hipo- vagy hiperglikémia testi jeleit − mintegy biztonsági tartalékként − tudatosítsuk a gyermekben, illetve a korábban használt, hagyományos vércukormérési rezsimet is ismerjék a gyerekek és segítőik. Semmiképpen nem szerencsés, ha a terveinket a technika ördöge alapjaiban megváltoztathatja, ha szenzor nélkül teljesen bizonytalanná válunk, mert nincsen meg a szükséges tudásunk a hagyományos kezeléshez.
Hasonló problémát vet fel az ún. closed-loop rendszerű vagy automata pumpa terjedése, amely a gondolkodás, döntés terhét részben átveszi a pácienstől. Huzamos ideig tartó használat, különösen, ha ez már gyermekkorban megkezdődik, azzal járhat, hogy amennyiben ideiglenesen szenzor nélkül kell használni az inzulinpumpát, a szülő és a gyermek egy ismeretlen és ezért félelemkeltő helyzetben találja magát: neki magának kell ismernie a korrekciós tényezőt, a bázisszükségletet és a szénhidrátarányt, és ezeket alkalmaznia is tudni kell. Éppen ezért nagyon fontos, hogy időről időre nézzük át, jegyezzük fel magunknak ezeket a számokat, ezzel is növelve a biztonságérzetünket vészhelyzeti esetekben.
Komoly dilemma lehet azon szülők számára, akiknek a gyermeke kisebb korban kap diagnózist, hogy mikor kezdjék elengedni a vércukorszint alakulásának szoros követését, a gyermek „távirányítását”. Természetesen ez óvodás korban még nem merül fel, de kiskamaszkorban, amikor egyébként is megjelenik a függetlenedési igény, amikor egyre inkább a gyermek felelősségévé és szabadságává válik jó pár hétköznapi feladat megoldása, el kell kezdenünk a kontrollt is áthelyezni az ő kezébe. Idővel pedig már, ahogy minden egyéb testi dolga is, a gyermek privát szférájába kerül át a diabétesszel kapcsolatos minden információ. Ez természetesen komoly feszültségekkel jár a legtöbb családban, és ennek része lehet a technológiai eszközök nem megfelelő használata, a privát szféra megsértése a gyermek egészsége feletti aggodalomtól vezetve.
Legyünk tehát mindig résen, hogy a rendelkezésünkre álló eszközöktől mennyire függünk, mennyire befolyásolják az életvitelünket, a gyermekkel való kapcsolatunkat, a benne való bizalmunkat! Ezek az eszközök az egészségmegőrzés eszközei, de a mentális egészségről sem szabad elfeledkeznünk a használatuk közben!
Forrás: Diabetes Magazin
