A Magyar Kardiológusok Társasága folytatja Debrődi Gábornak az újraélesztési eljárások fejlődéséről készült összefoglalóját, amelyben kiderül: meglepő módokon próbálták újraéleszdteni a meghaltakat.
Flór Ferenc (1809-1871) – az 1848-as szabadságharc katonai egészségügyének irányítója, később a fővárosi Szent Rókus Kórház igazgatója – a Tetszhóltak felélesztésökről szóló tanítás című, 1835-ben kiadott munkájában határozottan állást foglalt a helyszíni újraélesztés fogalmával akkoriban egyet jelentő, mihamarább megkezdett befúvásos lélegeztetés gyakorlata mellett. A francia tudós, François Xavier Bichat (1771-1802) elméletére alapozva Flór úgy látta, hogy a halál beálltáért az oxigénhiány és az ezzel járó szénsav-felszaporodás felelős, ezért a beteg életét csakis az azonnal megkezdett mesterséges lélegeztetés mentheti meg. Először a légutak szabad átjárhatóságát kell a betegnél biztosítani, csak ezután következhet a befúvásos lélegeztetés: „Azonban a’ levegő befúvás gyakorta nehézségekkel van párosítva; mert gyakran a’ hangrés felett egybegyűlt mocsok, igen nyúlós nyálka ‘s a’ t. által gátoltatik a’ levegő behatása; azért ajánltatott némellyektől: hogy nedves ruhadarabok, vagy egy pálczikára erősített szivacs’ segitségével távoztassanak-el azok; de mivel ez nem mindég elegendő, azért ha a’ hangrés valóban csukva van, és ezen gát el nem hárítható, egy járatos seb-orvos a’ gőgmetszést (Laryngotomia) tegye meg.”
Flór három fő feladat megoldását tartja sürgetőnek: az elsősegély-nyújtás kötelezővé tételét, rendszeres felvilágosító tevékenység folytatását a befúvásos lélegeztetés ismeretének elterjesztése érdekében és mentőintézetek létrehozását.
Arányi Lajos (1812-1887), az MTA tagja, a pesti orvoskar kórbonctani tanszékének vezetője, Flór kutatási eredményeit követve publikálta 1867-ben az akkoriban igen népszerűnek számító könyvét, az Életmentés szabályai-t. Arányi kandallófúvóval javasolta a helyszíni eszközös lélegeztetés kivitelezését. A beteg orrnyílásainak befogását követően a fent nevezett eszközzel egymás után 12-14 alkalommal javasolta a levegő befúvását. Ennek hiányában bármely más eszközt elfogadhatónak tartott; a lényeg: a levegő azonnali pótlása! Rokonok, ismerősök esetében a közvetlenül szájból-szájba történő levegőbefúvást javasolta.
Csatáry Lajos (1832-1907) a Magyar Királyi Államvasutak első főorvosa, a magyarországi vasúti mentés, a vasútegészségügy megszervezője, az Utasitás a Magyar Vasutakon való mentő szolgálat tárgyában c. könyvében messzemenően eltérve a szokásos gyakorlattól. Az újraélesztésnek a szájból-szájba történő levegőbefúvás gyakorlata mellett – az ún. görgetéses eljárást javasolta: a hason fekvő beteg mellkasa alá vastag ruhacsomót helyeztetett, majd a beteget először a jobb oldalára, ezt követően a bal oldalára fordította, mindezt percenként 15 alkalommal. Elgondolása szerint a hasán fekvő beteg mellkasát nyomja a ruhacsomó, így a bent lévő elhasznált, „mérgezett” levegőt a nyomás kipréseli, a beteg oldalára fordításakor pedig a levegő szabadon beáramlik a tüdőbe.
Forrás: MKT
