A rehabilitáció segíthet a gyógyulási folyamatban és mindenekelőtt abban, hogy a lábadozó – lehetőségei szerint – újból aktív életet éljen. Ezért ennek a folyamatnak a lehető legkorábban el kell kezdődnie, minden esetben ebben járatos gyógytornász segítségével. A kezelőorvosok és a családtagok tapasztalatai egyértelműen bizonyítják, hogy a rehabilitációban részesült szélütésen átesett betegek sokkal hamarabb épülnek fel és a későbbiekben is jobb életkilátásaik vannak, mint azoknak a betegeknek, akiknél ez valamilyen okból nem valósult meg.
A szélütésen átesett – szélütést túlélt – beteget az esetek többségében néhány hetes kórházi kezelés után hazaengedik. A javulás sokszor már a kórházban megkezdődik, ennek további folytatása otthon valósul meg, ami hosszú heteket, hónapokat vehet igénybe. Ez alatt először az „alacsonyabb rendű” ismeretek térnek vissza, de a gyógyulás lépcsői nagyban függenek az agyat ért károsodás mértékétől is. A bonyolultabb, kifinomultabb összjátékot igénylő tevékenységek elvégzéséhez több idő és gyakorlás kell, ezért a családtagoknak és a segítőnek türelmesnek kell lenniük és minden apró javulásnál bátorítaniuk kell a beteget.
Tanácsok hozzátartozóknak:
A hozzátartozóknak többnyire nem kis gondot okoz, hogyan ápolják, gondozzák az ágyhoz kötött beteget. Ebben segíthetnek a következő tanácsok:
Az ágyhoz kötöttségtől az önálló járásig sokszor hosszú az út
A betegnek sok pihenésre van szüksége, ezért a betegágyat próbáljuk a lakás legnyugalmasabb helyiségében elhelyezni. Ha megoldható, próbáljunk magasabb ágyat biztosítani a beteg számára, mert így könnyebb lesz a felállás. Ajánlatos a beteg ágyát a fal mellé helyezni, mert az az egyik oldalon megvédi a beteget az eséstől, és a falra kapaszkodót szerelhetünk, mely felülésnél, oldalra fordulásnál nagy segítséget jelenthet. Ha nincs mód arra, hogy az ágyat a falhoz toljuk, akkor egy tornászgyűrűhöz hasonló eszközt szerelhetünk az ágy fölé, amely szintén segítheti a mozgást.
A javulás első jele, ha a beteg már ki tud ülni az ágy szélére. Ha a beteg már stabilan tud ülni, szükségessé válik a tolószék alkalmazása, a tolószékből felállva járókerettel gyakorolható tovább a járás, amely a későbbiekben felcserélhető háromlábú, majd egylábú botra. Egyik segédeszközről a másikra való áttéréskor segítsük a beteget, mert az új eszköz használata szokatlan lehet. Mindig az ebben járatos gyógytornász utasításai szerint járjunk el.
Ha a beteg már a járást gyakorolja, ügyelni kell a fokozott balesetveszélyre. Amíg nem tud biztonsággal egyedül közlekedni a lakásban, mindig legyünk mellette, hogy az esetleges elesést megakadályozzuk. Sokszor elég egy rossz mozdulat az egyensúlyvesztéshez és az eleséshez.
Mikor a beteg járóképessé válik, szintén sok probléma merülhet fel. A mellékhelyiség használatát megkönnyíthetjük, ha a gyógyászati segédeszköz boltokban kapható toalettemelőt alkalmazunk, amely megemeli az ülőke magasságát. A kádfürdő a járóképes beteg számára is veszélyes lehet, ezért ajánlott a kádra egy erős fából készült rácsot készíttetni, amely szélére a beteg ráül, és lábait könnyen be tudja emelni a kádba. A WC ülőke és a fürdőkád vagy zuhanytálca mellett a megfelelő magasságban elhelyezett kapaszkodó felszerelése elengedhetetlen.
Tornagyakorlatok az önállósodás útján:
A korai fizioterápia szerepe rendkívül fontos az izommerevség megelőzésében. Ez a jelenség a lebénult végtagokban fordul elő, ahol a nem használt izmok és inak megmerevednek, megrövidülnek, és kóros helyzetben rögzülnek. A fizioterápia kezdetben gyengéd nyújtást és passzív mozdulatok alkalmazását jelenti, biztosítva a karok és a lábak rugalmasan tartását, megelőzve az izomösszehúzódások kialakulását. A fizioterápia segíthet még az egyensúly fejlesztésében, az izmok erősítésében és a mozgáskoordináció javításában. Megfelelő tornagyakorlatokkal csökkenthető az izmok „elmacskásodása”, megelőzhető az ízületek mozgásterjedelmének beszűkülése, fokozható az ízületek teherbírása. Ezeket a gyakorlatokat már a kórházban elkezdik, majd a beteg otthonában gyógytornász segítségével tovább célszerű folytatni, aki személyre szóló programot készít a rászorult számára.
„Kínos” problémák
A betegek egy részénél inkontinencia, azaz vizelettartási rendellenesség alakul ki, amelynek otthoni ellátása szintén a családtagok feladata. Gondoskodni kell arról, hogy az ágytál mindig a beteg keze ügyében legyen, másrészt praktikus módszer eldobható inkontinencia betét használata, amely a gyógyászati segédeszköz boltokban kapható. A pelenkázás azonban átmeneti megoldás, törekedni kell arra, hogy a vizeletürítést ismét szabályozni tudja a beteg. Ehhez nagy türelemre és kitartásra van szükség. A mozgásszegény életmód következtében gyakran küzdenek székrekedéssel a szélütésen átesett betegek. Ez az esetek többségében orvosi (gyógyszeres) segítséget igényel, általában addig, amíg újra járóképessé nem válik a beteg és vissza nem tér a normális bélműködés.
A tartós fekvés nemcsak a mozgásszerveket károsíthatja
A hosszan ágyhoz kötött betegeknél ugyancsak problémát jelenthet a bőrt érintő felfekvések kialakulása. A beteget látogató körzeti ápolók ismerik azokat a technikákat, amelyekkel a sebek kialakulása elkerülhető, és a családtagokat is megtaníthatják azok alkalmazására. Ennek egyik módszere az, amikor speciális párnákat helyeznek a sarok, a könyök, a gerinc keresztcsonti része alá, hogy védjék a legnagyobb nyomásnak kitett testrészeket a bőr felmaródásától és a sebek kialakulásától. A testhelyzetek gyakori változtatása azért is rendkívül fontos, mert a hosszú ideig tartó háton fekvés gyakran okoz tüdőgyulladást, főként azoknál a betegeknél, akiknek a beszéddel és a nyeléssel is problémái vannak.
Kiszolgáltatottan és reménytelenül?
A szélütésen átesett betegek nagy részét érintő egyik leggyakoribb probléma a depresszió. Még a legfüggetlenebb, leggyorsabban gyógyuló és leggondosabb ápolásban részesülő túlélők is nagymértékben veszélyeztetettek a depressziós tünetegyüttes szempontjából, hiszen a betegek gyakran frusztráltak a bénulás, illetve mozgáskorlátozottság miatt. Zavarba ejtőnek és kínosnak találhatják, hogy a családtagokra, barátokra, vagy ápolókra szorulnak személyes tevékenységeik, mint például a fürdés, a WC használat, étkezés vagy öltözködés közben. Főként az első időszakban reménytelennek érzik helyzetüket, nagyon nehéz elfogadni a megváltozott testképet és annak tudatát, hogy szinte mindenben mások segítségére szorulnak.
A depresszió gyógyítható
antidepresszáns gyógyszerek, illetve pszichoterápia segítségével – és természetesen a családtagok érzelmi támogatásával. Már a kórházi kezelés ideje alatt is van lehetőség neuropszichológus bevonására, aki segítséget tud nyújtani az érzelmi és értelmi funkciók javításában, ezen ülések folytatása a páciens hazabocsátása után is elengedhetetlen.
Hogyan mondjam el?
A szellemi képességek hanyatlása, valamint a beszédjükben korlátozott betegeknek kommunikációs problémák fokozhatják a depresszió érzését. A beszédproblémák kezelésében nyújt segítséget a logopédus szakember. A beteg önmagáért folytatott erőfeszítésében nélkülözhetetlen a hozzátartozók segítsége. Nagyon nehéz jól segíteni, úgy, hogy a családtagok segítő tevékenysége a beteg fejlődését segítse, de a lábadozó eközben ne érezze görcsösnek magát az iránta támasztott túlzott követelések miatt. Ellenkező esetben, ha a beteg helyett mindent elvégzünk, mindenben kiszolgáljuk őt, akkor passzívvá, kiszolgáltatottá tesszük és nem segítjük elő a gyógyulását. Ez a helyzet a családtagoktól nagyfokú önuralmat igényel. Azzal, hogy hagyjuk őt küzdeni, alkalmat adunk számára a győzelem kivívására. Még saját viselkedésünk, mozdulataink, hangulatunk, kézfogásunk görcsössége vagy nyugodt magabiztossága is üzenetet jelenthet a beteg számára, melyek segítségével oldódhat a beteg magánya és a reménytelenség érzése.
Miben segíthetnek a szakemberek?
A beteg önmagáért folytatott erőfeszítésében nélkülözhetetlen a hozzátartozók segítsége.
Nagyon nehéz jól segíteni, úgy, hogy a családtagok segítő tevékenysége a beteg fejlődését segítse, de a lábadozó eközben ne érezze görcsösnek magát az iránta támasztott túlzott követelések miatt.
Ellenkező esetben, ha a beteg helyett mindent elvégzünk, mindenben kiszolgáljuk őt, akkor passzívvá, kiszolgáltatottá tesszük és nem segítjük elő a gyógyulását.
Ez a helyzet a családtagoktól nagyfokú önuralmat igényel. Azzal, hogy hagyjuk őt küzdeni, alkalmat adunk számára a győzelem kivívására. Még saját viselkedésünk, mozdulataink, hangulatunk, kézfogásunk görcsössége vagy nyugodt magabiztossága is üzenetet jelenthet a beteg számára, melyek segítségével oldódhat a beteg magánya és a reménytelenség érzése.
Forrás: Magyar Stroke Társaság
