Nem mindegy, hogy az étkezés során mikor fogyasztjuk a szénhidrátokat. Rostok előre, szénhidrátok utána – egy kutatás eredményei.
A folyamatos vércukor-monitorozási technológia fejlődése lehetővé teszi a glikémiás szabályozás árnyalt értékelését. A glikémiás variabilitás és a szöveti glükóz céltartományon (Time in range: TIR) belüli időtartama fontos szerepet játszik a diabéteszes szövődmények kifejlődésében. Még a jól kontrollált, alacsony HbA1c-vel rendelkező betegeknél is összefügg a kardiovaszkuláris kockázattal. Megfigyelték, hogy az étkezési sorrend hogyan befolyásolja a vércukorértékeket.
A saját és mások által végzett korábbi kutatások azt mutatják, hogy a szénhidrát mennyisége és típusa mellett az étkezés közbeni szénhidrátfogyasztás időzítése is számottevően befolyásolja az étkezés utáni glükózszint alakulását. Akut keresztezett vizsgálatokban a rostos zöldségek és fehérjék fogyasztása 10 perccel a szénhidrátbevitel előtt jelentősen csökkenti az étkezés utáni vércukor-emelkedés mértékét és a glikémiás variabilitást, szemben a szénhidrátot előbb fogyasztó 2-es típusú cukorbetegeknél.
Összesen 20, metforminnal kezelt 2-es típusú cukorbeteg (8 férfi, 12 nő) vett részt a keresztezett vizsgálatban. Átlagos életkoruk 59,2 év, testtömegindexük (BMI) 34,5 kg/m², HbA1c szintjük 7,2%, diabétesztartamuk 4,5 év volt. A résztvevőket véletlenszerűen, testre szabott kalóriatartalmú, standardizált ételek fogyasztására osztották be, és vagy először fogyasztották el a szénhidrátot és utána a sok növényi rostot tartalmazó fogást, vagy fordítva – mindezt hat napon keresztül. A második menetben a sorrendet felcserélték. Az ételeket egy speciális klinikai anyagcsere kutatóintézetben készítették, az ételek energiatartalmát egy tápanyagelemző és menütervező szoftverrel számították ki. A vizsgálat menüjének két kalóriaszintje volt: 2100 vagy 2600 kcal/nap.
A résztvevők az energiaszükségletükhöz legközelebb eső kalóriájú menüt kapták. Az étkezési összetevőket becsomagolták és színkóddal látták el, hogy megkönnyítsék a helyes fogyasztást. Minden beavatkozási időszak első öt napját a betegek az otthonukban töltötték; a hatodik napon kórházban, ellenőrzött körülmények között voltak. Az étkezések átlagos makrotápanyag-eloszlása 20–25% fehérje, 30–35% zsír, 45–50% szénhidrát és 25–30 g rost volt. A résztvevők folyamatos glükózmonitorozáson vettek részt a Dexcom G6 Pro szenzor alkalmazásával a teljes megfigyelési időszak során. Továbbá étkezési naplót vezettek, amelyben rögzítették az elfogyasztott ételek összetevőinek mennyiségét és sorrendjét. A résztvevőket arra kérték, hogy a vizsgálati időszak alatt ugyanazt az aktivitási szintet tartsák fenn, mint korábban; ezt lépésszámlálóval rögzítették. A hatodik napon a vénás vércukorszintet 0, 30, 60, 90, 120, 150 és 180 perccel a szekvenciális reggeli étkezés (az étkezés összetevői között pihenőidő nélküli) elfogyasztása után mérték egy éjszakai éhezést követően.
A kutatás eredményei
A kórházban végzett vizsgálat során az étkezés utáni vércukorszintek 44%-kal csökkentek az először rostot fogyasztóknál. Otthoni körülmények között az átlagos vércukorszint hasonló (8,6 mmol/l) volt mindkét étkezési forma mellett, azonban szignifikánsan javult a glikémiás variabilitás (19-ről 12%-ra csökkent), és nőtt a TIR (78-ról 85%-ra).
Ebben a tanulmányban kimutatták, hogy az egyes ételösszetevők sorrendje jelentősen befolyásolja a rövid távú glikémiás kontrollt, vagyis az étkezések utáni vércukorszinteket 2-es típusú cukorbetegeknél akkor is, ha az egyes fogások között nem tartanak szünetet. A vizsgálat korlátai közé tartozik a minta mérete (csupán 20 beteget vizsgáltak), az inzulinnal kezelt betegekre vonatkozó nem egyértelmű általánosíthatóság, valamint az, hogy otthoni körülmények között képtelenség biztosítani a vizsgálati protokoll pontos betartását. Jóllehet a résztvevők személyre szabott kalóriatartalmú étrendet kaptak, súlyuk átlagosan 1,97 kg-mal csökkent a 12 nap alatt. E téren a két csoport között nem volt különbség.
Az eredmények azt igazolják, hogy az ételek sorrendjének a változtatása hasznos stratégia lehet a 2-es típusú cukorbetegek életkilátásainak javítására. Ez azért is megfontolandó, mert a tapasztalatok szerint a betegek inkább hajlanak arra, hogy az elfogyasztott ételek sorrendjét megváltoztassák, mint hogy az összmennyiséget csökkentsék vagy a makrotápanyagok összetételét módosítsák, ami hosszú távon is fenntartható.
Ez sajnos csak akkor érvényes, ha naponta fogyasztanak zöldséget, salátát, főzelékféléket, ami a hazai, főként idős cukorbetegek esetében az ajánlottnál jóval ritkábban fordul elő – a referáló megjegyzése.
Forrás: DiabFórum
