Dr. Szathmári Miklós: Időskori osteoporosis, a megelőzés és kezelés lehetőségei

0
A Szenior Akadémia 2024/25-ös tavaszi évadának nyolcadik előadását dr. Szathmári Miklós, a Belgyógyászati és Onkológiai Klinika egyetemi tanára, az Egészségügyi Irányítási és Fejlesztési Igazgatóság igazgatója tartotta, aki az időskori csontritkulás megelőzéséről és kezelési lehetőségeiről beszélt.

Dr. Szathmári Miklós kiemelte, hogy a csont élő szövet, ami folyamatosan megújul. Hangsúlyozta, hogy a csont a szervezetben zajló kalcium-anyagcsere raktára: a keringésben jelen lévő kalcium utánpótlása kiemelten fontos, hiszen az többek között az ideg- és az izomrendszer működésében, a sejten belüli jelátvitelben alapvető szerepet játszik. Mint fogalmazott, a csontritkulás kis csonttömeggel és a csont mikroszerkezetének sérüléseivel, ezek következményeiként a csont szilárdságának csökkenésével járó anyagcsere-csontbetegség. Dr. Szathmári Miklós bemutatta, miként változik a csontsűrűség az életkor előrehaladtával, és felhívta a figyelmet a nőknél a menopauzát követő csontsűrűség-csökkenésre. Mint elmondta, ennek legfontosabb oka az ösztrogénszint csökkenése és még egyéb tényezők, amelyek jelenleg sem pontosan ismertek.

Dr. Szathmári Miklós áttekintette a csontritkulás főbb fajtáit, és bemutatta az elsődleges, illetve másodlagos csontritkulást (utóbbi hátterében kortikoszteroid-kezelés, pajzsmirigy-túlműködés vagy a túlzott alkoholfogyasztás áll leggyakrabban). Szó esett a csontsűrűség méréséről, illetve arról, hogy milyen érték esetén beszélünk csontritkulás betegségről. Az előadó bemutatta az oszteoporózis előfordulásának epidemiológiai adatait is, hangsúlyozva, hogy 50 éves korban az életre szóló csonttörés kockázata nőknél 50, míg férfiaknál 20 százalék körüli.

A csontritkulás jeleit és tüneteit ismertetve kitért a csonttörés, a fájdalom, a testmagasság csökkenése, a háti görbület fokozódása, a légzési nehézségek és a gyomor-bélrendszeri tünetek jelentőségére. Mint elmondta, a csonttömeget, a csontjaink egészségét befolyásoló tényezők közül a fizikai aktivitás, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és a táplálkozás terén megfelelő változtatásokkal mi is tehetünk a megelőzésért. A kalcium pótlásával kapcsolatban részletes tanácsok is elhangzottak az előadásban, és kitért a D-vitamin-pótlás jelentőségére, a csontritkulás különböző gyógyszeres kezelési lehetőségeire, és a mikro- és egyéb tápanyagok csontjainkra gyakorolt hatására is.

Dr. Szathmári Miklós 1980-ban végzett a Semmelweis Egyetemen, pályája az I. Sz. Belgyógyászati Klinikához (ma Belgyógyászati és Onkológiai Klinika) kötődik. 2003-tól az MTA doktora. 2007-től 12 éven át irányította az I. sz. Belgyógyászati Klinikát. 2018-tól az Egészségügyi Irányítási és Fejlesztési Igazgatóság igazgatója. 2023-ban a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült. Kutatási témája a csontanyagcsere, a kis születési súly hatása a csontanyagcserére, illetve a gyulladásos bélbetegségek és csontanyagcsere kapcsolata.

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com