A tavalyi év végén elfogadott, idei központi költségvetési törvénybe beiktatták az „egységes intézeti gyógyszertári szolgáltatás” biztosítására a „közreműködő” fogalmát is. A felhatalmazó rendelkezések lehetővé teszik a kórházi gyógyszertárak „egyes különálló szakfeladatát képező részlegek”, így a közforgalmat is ellátó patikák kiszervezését. Az Magyar Gyógyszerészi Kamara kórházi-klinikai szervezetének álláspontja szerint szakmai és gazdasági szempontból is aggályos az intézeti gyógyszertárak egyes alap- és szaktevékenységeinek kiszervezése.
A módosítás széles potenciális felhatalmazást biztosít egyes klinikai gyógyszerészeti tevékenységek kiszervezésére. A kórházi gyógyszertárak nem csak a járó- és fekvőbetegek gyógyszerellátását biztosítják, hanem – bevételeikkel – a kórház felelős gazdálkodásában is szerepet játszanak. A kórházi gyógyszerészeti szolgáltatások révén megelőzhetők az előnytelen gyógyszerkölcsönhatások, a nem kívánt gyógyszerhatások, és csökkenthető a túlzott gyógyszeralkalmazás is.
Míg a kórházi gyógyszertár az egészségügyi ellátórendszer része, szervesen összefügg a kórház többi gyógyító, diagnosztikai és adminisztratív egységével, a gyógyszerész pedig a jogszabályok szerinti, komplex tevékenységet lát el, a kiszervezést követően a patika önálló „profitcentrumként” működik. Az eltérő célrendszeren kívül a kórházak és a projekttársaság érdekeinek konfliktusaihoz vezethet a közös munkáltatói joggyakorlás is, ami korlátozhatja a főgyógyszerész ellenőrzési jogkörének gyakorlását és a klinikai gyógyszerészek betegosztályokon végzett munkáját, a munkaszervezést. Ez előidézheti a betegbiztonság romlását.
Diszkriminatív és versenykorlátozó helyzetet teremthet, ha a kiszervezett tevékenység személyi és tárgyi feltételeire vonatkozó előírások lényegesen eltérnek az alapellátásban működő gyógyszertárak szabályozásától.
A KKTSZ szerint a jogszabályi módosítás szellemisége megbontja a kórházi gyógyszertár egységes tevékenységét, veszélyezteti a kórház többi egységével folytatott komplex egészségügyi ellátást, és nem illeszkedik más, a kórházi gyógyszerészetre és a közforgalmú gyógyszertárak működésére vonatkozó szabályozásho
Forrás: Magyar Gyógyszerészi Kamara Kórházi-Klinikai Területi Szervezete / Nemzeti Közleménytár