Új stratégiára van szükség a fertőzések leküzdésére, ugyanis az előrejelzések szerint 2050-re évente akár 2 millió emberéletet is követelhetnek az antibiotikum-rezisztens baktériumok. Amerikai és spanyol kutatók felfedezték, hogy néhány baktérium meredek árat fizet ellenálló képességéért – írja az Index.
Egy nemrégiben közzétett tanulmány szerint egyes antibiotikum-rezisztens baktériumoknak komoly árat kell fizetniük ellenálló képességükért – írja a Science Alert nyomán a lap. Az ilyen kórokozók jelentős egészségügyi kihívást jelentenek, de az ehhez hasonló kutatások új lehetőségeket nyithatnak az ellenük folytatott küzdelemben.
„Felfedeztük az antibiotikumrezisztens baktériumok Achilles-sarkát” – mondta Gürol Süel, a Kaliforniai Egyetem (San Diego) kutatója és a tanulmány egyik szerzője. Süel szerint az új ismeretek lehetővé tehetik a rezisztencia kialakulásának visszaszorítását akár gyógyszerek vagy vegyszerek alkalmazása nélkül is.
A kutatáskor a szakértők azt vizsgálták, hogy az antibiotikum-rezisztenciát elősegítő mutációkkal rendelkező baktériumok miért nem mindig képesek dominálni nem rezisztens társaikkal szemben. Eredményeik szerint az ellenállásnak gyakran jelentős ára van: bizonyos körülmények között, például alacsony magnéziumszint mellett a rezisztens törzsek életképessége csökken.
Süel hangsúlyozta, hogy a baktériumok számára a környezetük alacsony magnéziumtartalmához való alkalmazkodás sokkal fontosabb lehet a túlélés szempontjából, mint az antibiotikumok elleni védekezés.
Forrás: Index