Az elhízás megháromszorozza a diabétesz kockázatát

0

Miközben a cukorbetegséghez és annak szövődményeihez köthető halálozás folyamatosan nő világszerte, a 2-es típusú diabétesz és annak előállapotai hazánkban már megközelítőleg 1,5 millió embert érintenek. A civilizációs népbetegség kialakulásában szerepet játszanak az életmódbeli tényezők és a mindennapos stressz, illetve az ezek nyomán megjelenő többletkilók – írja a Diabetes Magazin. 

A cukorbetegséggel diagnosztizált páciensek megdöbbentő hányada, mintegy 80–90 százaléka egyúttal túlsúlyos vagy elhízott, ráadásul a probléma mára olyan méreteket öltött, hogy az elhízást önmagában is krónikus betegségként jegyzik a szakmai szervezetek – hangzott el a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségének (MOTESZ) kerekasztal-beszélgetésén, amelyet a diabétesz világnapján, november 14-én szerveztek. A szakemberek szerint soha nem volt ilyen fontos a prevenció és az, hogy az egymással szorosan összefüggő anyagcsere-elváltozásokat komplex és korszerű terápiákkal kezeljék.

A lakosság 15 százaléka

A világon közel 500 millió ember él együtt ezzel az anyagcserezavarral. Magyarországon a rendelkezésre álló adatok szerint a lakosság 15 százaléka küzd a 2-es típusú diabétesszel vagy annak előállapotaival (idetartozik az inzulinrezisztencia is). Hazánk tehát sajnos igencsak érintett a problémában.

A Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége Mit tehetünk a cukorbetegség és szövődményei megelőzéséért? címmel szervezett nyilvános fórumot és kerekasztal-beszélgetést, hogy tapasztalt szakorvosok, társszervezetek és döntéshozók segítségével járja körbe a témához kapcsolódó fontosabb kérdéseket.

A résztvevők többek között hallhattak arról, hogyan csökkenthető a stroke, a csonttörés és a cukorbetegség kialakulásának kockázata, vagy hogyan függ össze a magas vérnyomás és a 2-es típusú diabétesz fiatalkorban. Az eseményen emellett Molnár Balázs helyettes államtitkár (Európai Uniós Ügyek Minisztériuma) a magyar EU-elnökség egészségügyi vonatkozásairól, illetve az Európai kardiovaszkuláris akciótervről nyújtott tájékoztatást.

Az elhízás nem esztétikai probléma, hanem betegség

Habár a fórum központi témája a cukorbetegség volt, az elhízás és annak kockázatai rendre előkerültek, ezzel is alátámasztva, hogy rendkívül súlyos népegészségügyi problémáról van szó. A krónikus túlsúly egyre nagyobb kihívást jelent a szakellátó rendszereknek és a társadalmaknak világszerte, és ebben sajnos hazánk sem kivétel: a 14 év feletti lakosság 34 százaléka túlsúllyal él és az elhízás összességében 4,6 millió magyart érint valamilyen súlyossággal.

Az elhízást mára számos világszervezet (így például a WHO és a CDC) progresszív krónikus betegségként ismeri el, amely ráadásul több mint 200-féle szövődmény kialakulásának fokozott kockázatával jár. A diabétesz ezek között is kiemelt helyet foglal el, hiszen a tartósan többletkilókkal élők háromszor nagyobb eséllyel lesznek cukorbetegek, a diagnosztizált anyagcserezavarral küzdők döntő hányada (80–90 százaléka) pedig túlsúlyos vagy elhízott.

Az elhízás önálló krónikus betegség

– Alapjaiban át kell gondolnia az egészségügynek és a társadalomnak, amit korábban tényként fogadott el az elhízással kapcsolatban. Rengeteg a tévhit, negatív előítélet, sőt számos kutatás rámutatott, hogy a túlsúlyos páciensek kisebb eséllyel jutnak valóban hatékony, holisztikus szemléleten alapuló kezeléshez. Tudatosítani kell, hogy az obezitás (elhízás) nem egyenlő a lustasággal és nem is esztétikai probléma. Egyénenként jelentősen eltérő állapotokat láthatunk és azt sem mondhatjuk, hogy csak az adott illetőn múlik, hogy képes-e kontroll alatt tartani a testsúlyát. Az elhízásra önálló krónikus betegségként kell tekintenünk, és lehetővé kell tennünk, hogy az érintettek hozzájussanak a korszerű terápiákhoz, gyógyszerekhez, eljárásokhoz – hangsúlyozta prof. dr. Kempler Péter, a MOTESZ elnöke.

Diabétesz: rengeteg az egészségügyi kockázat és szövődmény

A prevenció, illetve az elhízás kezelése kulcsfontosságú a rohamosan terjedő cukorbetegség leküzdésében – ebben abszolút egyetértés van a szakemberek között. Ugyanakkor arra is fontos felhívni a figyelmet, hogy amennyiben kialakul az anyagcserezavar, a diabétesszel élők minden támogatást és információt kapjanak meg annak érdekében, hogy megfelelő szinten tarthassák vércukorértéküket és elkerülhessék a súlyos szövődményeket.

Ezek közül a legjelentősebbek a szem-, a vese- és az idegkárosodások, de a diabétesz emellett a szívelégtelenség előfordulását is a duplájára emeli, a 2-es típusú cukorbetegek körében pedig a koszorúér-elváltozások és a stroke kialakulásának lehetősége is 2–4-szeresére nő. A szakemberek ezért az életmódkontroll és szükség esetén egyéb terápiás eszközök és készítmények alkalmazása mellett legalább évente teljeskörű kivizsgálást javasolnak, különös tekintettel az említett szövődményekre.

Minél szélesebb körű tudatosság szükséges

– A diabétesz csökkenti az erek rugalmasságát, növeli a testben lévő folyadékmennyiséget és megváltoztatja az inzulinháztartást – ezek mind-mind hozzájárulnak a magas vérnyomásértékekhez, a két betegség együtt pedig megsokszorozza a fenti szövődmények megjelenésének kockázatát. Ebből is látszik, hogy ezeket az elváltozásokat együttesen kell felmérni és kezelni, különben a páciens nem tud kiszabadulni a tartós egészségromlás spiráljából.

Akkor van esély ezt megállítani, sőt javítani a páciensek állapotán, ha időben lépünk, ehhez pedig minél szélesebb körű edukációra és tudatosságra van szükség – tette hozzá prof. dr. Kempler Péter.

Forrás: Diabetes Magazin 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com