A kardiológiai rehabilitáció fontossága a szekunder prevenciós célok elérése érdekében az utóbbi években előtérbe került világszerte és hazánkban is. Bár számos fejlesztésnek lehettünk szemtanúi az elmúlt időszakban, még jelentős lehetőségek állnak előttünk a kardiológiai rehabilitáció minél szélesebb körű felhasználásában – írja a PharmaOnline.
Szerzők: Dr. Szabados Eszter, PTE, KK, I. sz. Belgyógyászati Klinika, Kardiológiai Prevenciós és Rehabilitációs Tanszék, Pécs; Dr. Simon Attila, Balatonfüredi Állami Szívkórház, Balatonfüred
Korábban kardiológiai rehabilitáció szívinfarktust, koronária-revaszkularizációt, bármely szívműtétet követően, valamint stabil krónikus koronáriabetegek körében volt elsősorban javasolt. Az utóbbi évtizedben krónikus stabil szívelégtelenségben is javasolt kardiológiai rehabilitáció. A kardiológiai rehabilitációs programok ASCVD-események vagy revaszkularizáció után csökkentik a kórházi kezelések számát, a szívinfarktust, a kardiovaszkuláris mortalitást és egyes programokban a bármely okból bekövetkező halálozást, továbbá csökkenthetik a depressziót és a szorongásos tüneteket. Krónikus szívelégtelenségben (főleg csökkent ejekciós frakcióval járó szívelégtelenségben) szenvedő betegeknél a testmozgáson alapuló kardiológiai rehabilitáció javíthatja a bármely okból bekövetkező halálozást, csökkenti a kórházi felvételek számát, és javítja a kardiopulmonális állóképességet és az életminőséget, általában költséghatékony módon.
Hazai helyzetkép
A Covid–19-világjárvány előtt Magyarországon a kardiológiai rehabilitáció kb. 1800 ágyon zajló fekvőbeteg-ellátás és néhány centrumban, elsősorban pályázati úton kialakított ambuláns rehabilitáció formájában volt jelen. Emellett adott a lehetősége a nappali kórház típusú ellátásnak is.
A betegek döntő többségét jelenleg is fekvőbeteg-ellátás formájában látják el. A Covid–19-járvány utáni időszakban a kardiológiai rehabilitáció valamelyest csökkent ágyszámon folytatódott tovább országosan, kb. 1500 ágyon. Ebben intézményenként változó arányokban programozható és elsőbbségi rehabilitációra érkező betegek is részt vesznek. Földrajzi egyenlőtlenség jellemzi, a Dunántúl dominanciájával, amit több, országosan kiemelt, nagy centrum jelenléte okoz. Az egyetemi centrumok körül, Budapesten, ezektől részben függetlenül és a hagyományok alapján vidéki városokban (Balatonfüred, Sopron) alakultak ki nagyobb, gyakran 100 ágy feletti centrumok, melyek a rehabilitációs ágyak kb. felét adják. A rendszerben jelen vannak kisebb ágyszámú ellátók is, részben speciálisan szívsebészetek közelében (pl. Szeged, Pécs), részben megyei városokban (pl. Szolnok, Kaposvár), részben kisebb településeken (pl. Karcag, Dombóvár). Az ágyszám megfelel a Szakmai Kollégium korábbi ajánlásának (2/10 000 lakos). Az osztályok I–III. progresszivitási szinten működnek. Részben hagyományok, részben finanszírozási indikátorok miatt a 18–21 napos ellátások dominálnak. Az egész kardiológiai rehabilitációs fekvő ellátórendszerben 2019 vonatkozásában 23 177 beteg ellátása történt, 514 796 ápolási nap során. 2022-ben 12 681 beteget láttak el 239 153 ápolási nap során, ami jelentős visszaesést tükröz a Covid–19-járványnak „köszönhetően”. A fekvőbeteg-ellátásokat a Rehabilitációs Ellátási Programok (REP) szerinti formában kell végezni, és a finanszírozáshoz lejelenteni. Ennek keretében egyrészt 3 ellátási programba sorolódnak a fekvőbetegek kardiológiai rehabilitációjában ellátott betegek (16-1: szívinfarktus után, 16-2: nyitott szívműtétek után, 16-3: egyéb intervenciók után, szívelégtelenség, angina pectoris okán végzett rehabilitáció). A betegeknél az alapvető állapotjellemzésen túl minden elvégzett rehabilitációs intervenciót (mozgásterápiát, oktatást) nyilván kell tartani és lejelenteni a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő részére. Az adatok lehetővé teszik az ellátások komplex elemzését, standardok kialakítását és az azoknak való megfelelés vizsgálatát, hosszú távon a rehabilitáció egyes elemeinek, a mennyiségi szolgáltatások és az eredményesség kapcsolatának leírását. Részvételi adatokról (akut esemény utáni rehabilitációba lépés, elsőbbségi és programozható ellátás aránya) nagyon kevés strukturált adat áll rendelkezésre. Ez alapján szívinfarktus után kb. a betegek 6-7%-a kerül áthelyezéssel rehabilitációra, míg az első évben kb. 33% kezd el rehabilitációs kezelést. A vármegyék között jelentős eltérések mutathatók ki (4,38–54,73% közötti részvétel) az infarktus utáni rehabilitációs programba lépésben. Nyitott szívműtét után valószínűleg szintén nagy regionális eltéréseket lehetne mérni, de a betegek többsége rehabilitációra kerül. Ugyancsak nincs adat a szívelégtelenség vagy angina pectoris felismerését vagy kórházi ellátását követő, illetve ezek stabilizálását, optimális kezelését követő rehabilitáció arányairól, de ez az ellátott betegek pár százalékát érintheti. Különösen elhanyagolt területe a kardiológiai rehabilitációnak a tünetes alsó végtagi verőérbetegek ellátása, ami a hatalmas (legalább 200 000 fő) betegkör töredékében valósul meg.
A fekvőbeteg-ellátó rendszernek az adatok alapján több erőssége is van. Az ágyszám biztonságosan lehetővé teszi a konvencionális (REP 16-1, 16-2) betegcsoportok elsőbbségi rehabilitációs ellátását. Ez akkor is biztosított lenne, ha szívinfarktus után a betegek jóval nagyobb arányban lépnének be rehabilitációs ellátásba. A magasabb rizikójú vagy mozgásukban korlátozottabb betegek ellátása is megoldható. Komprehenzív rehabilitációt tud biztosítani, a mozgásprogramokon túl a betegek képzését dietetikusok, pszichológusok, egészségnevelők segítik. Feltételrendszere szabályozott, az ellátás frissített európai szakmai irányelven nyugszik. A területi egyenetlenségeket az országos felvételi körű intézmények kiegyenlítik.
A fekvőbeteg-ellátásnak néhány hátránya is van. A viszonylag rövid ápolási tartam ritkán elegendő tartós magatartásbeli változások kialakítására. A betegek lakóhelyüktől távol nehezen vonják be családtagjaikat is az életmód-változtatásra felkészítő oktatásokba. A fekvőbetegprogramok ritkán folytatódnak ambuláns programokkal. Speciális, magas ellátási igényű betegek (pl. pulmonális hipertónia) számára nincsenek dedikált programot kínáló rehabilitációs centrumok. Ritkán kínálnak speciális programokat (pl. csak nőknek szóló mozgásprogram). A kisebb ellátóhelyeken probléma az eltérő igényű betegek speciális igényeinek megfelelő csoportok kialakítása – írja a lap.
Forrás: pharmaonline.hu
