Pécsi csapat lett a SkillRace legjobbja

0

Immár második alkalommal rendezték meg a SkillRace-t október 4.-én és 5.-én a PTE ÁOK Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központ (OKIK) termeiben, aminek célja az orvosi manuális készségek felmérése volt. A megmérkőző csapatok között a pécsiek teljesítettek a legjobban – írja a Pécsi Tudományegyetem. 

A SkillRace egy olyan versenysorozat, amely során Magyarország négy orvosképzőjének csapatai mérkőznek meg egymással, azaz a Debreceni Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem és a Semmelweis Egyetem általános orvos és fogorvos hallgatói. A vetélkedő során olyan feladatokat kellett elvégezniük a versenyzőknek, mint például légútbiztosítás, sebvarrás, újraélesztés, transzfúzió, méhnyak-vizsgálat vagy fogtömés.

Az egész napos, nagy fizikai és szellemi odafigyelést igénylő vetélkedő idei győztese az általános orvostudományi és fogorvos kategóriában is pécsi csapat volt. A verseny pártatlan lebonyolításának érdekében az orvosképző helyek, megyei oktatókórházak, az országos mentőszolgálat munkatársai és oktatói, valamint a PTE KK klinikai specialistái bírálták a versenyszámokat

– mondta el Abuczki Fruzsina, aki a PTE ÁOK OKIK munkatársa és a verseny egyik szervezője.

Forrás: Pécsi Tudományegyetem

Arra is rámutatott, hogy a tavalyi évhez képest újítottak a programokon: a második napon interaktív workshopokat tartottak, ahol a Békés Vármegyei Központi Kórház csapata, a Védelmi Innovációs Kutatóintézet és az OKIK saját Műveleti Medicina csoportja is képviseltette magát. Emellett a pécsi orvosképző oktatói, kiegészülve a társegyetemek résztvevőivel kerekasztal-beszélgetést szerveztek a napi szintű, oktatási kérdések körében, ami nagy érdeklődést vonzott.

Az esemény pécsi kezdeményezés, teljesen egyedülálló az országban, amit a PTE ÁOK Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs Központ szervezett a Medikus Kupa mintájára.

„Azon kezdtünk el gondolkozni, hogy mi lenne, ha valami hasonló eseményt szerveznénk, csak éppenséggel az orvosi képességek terén mérnék össze tudásukat az egyes csapatok. Az volt a célunk, hogy az orvos- és a fogorvoshallgatók játékos formában mutathassák meg, egyben pedig fejleszthessék tovább gyakorlati képességeiket” – nyilatkozta korábban dr. Rendeki Szilárd, az OKIK igazgatója.

A SkillRace-et nagy sikere miatt jövőre is megrendezik.

Forrás: MTI

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com