Október végétől kérhetők az influenza elleni térítésmentes oltások

0

Elkezdődött a térítésmentes influenza-oltóanyagok kiszállítása a háziorvosi praxisokhoz és a foglalkozás-egészségügyi orvosokhoz, így a 2024/2025-ös szezonra gyártott vakcinák október végén már az ország egész területén elérhetőek lesznek – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). 

Közölték azt is, hogy a 40. naptári héten elkezdődött a légúti figyelőszolgálat működése, amelynek célja az influenzavírus, a SARS-CoV-2 és az RSV (légúti óriássejtes vírus) által okozott fertőzések figyelemmel kísérése.

Az akut légúti fertőzések, ezen belül az influenzaszerű megbetegedések előfordulásának monitorozása a figyelőszolgálatban részt vevő háziorvosok és házi gyermekorvosok segítségével történik, akik az adott héten orvoshoz forduló betegek számáról, illetve az influenzaszerű tünetekkel orvosnál jelentkezők számáról adnak tájékoztatást korcsoportonként. A reprezentatív adatszolgáltatás hazánk lakosságának 20 százalékát fedi le, ennek alapján készül az országos becslés, pontos képet adva a járványügyi helyzetről és annak változásáról – írták.

Hozzátették: a figyelőszolgálat részeként az egész ország területére kiterjedően virológiai adatgyűjtés is történik, amely reprezentálja a földrajzi régiókat. Magyarországon 150 olyan háziorvost kértek fel légúti minta küldésére, aki a figyelőszolgálatban is részt vesz, azaz klinikai adatokat is szolgáltat.

A légúti minták vizsgálatát a Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumban végzik.

Az NNGYK közölte, hogy – a tavalyihoz hasonlóan – az idei szezonban is 949 ezer adag terítésmentesen felhasználható 3Fluart influenzavakcina áll rendelkezésre a kockázati csoportba tartozó háromévesnél idősebbek számára.

Az elmúlt évtizedek tapasztalatai szerint az influenzavírusok terjedése Magyarországon november végétől figyelhető meg a lakosság körében, és a járványos szintet általában januárban éri el, ezért az influenza elleni védőoltást a járvány kialakulása előtt – azaz novemberben, decemberben – javasolják beadatni.

A védőoltást különösen javasolják a 60 év felettieknek, a krónikus betegeknek, az egészségügyi és szociális dolgozóknak, valamint a várandósoknak.

Kitértek arra, hogy az elmúlt 14 évet tekintve az influenza ellen beadott védőoltások száma a 2023/2024-es szezonban volt a legalacsonyabb. Az adatok szerint 594 465 három éven felüli ember kapott influenza elleni térítésmentes védőoltást, ebből 442 943-an (74,5 százalék) 60 évesnél idősebbek voltak.

Az NNGYK felhívta a figyelmet arra, hogy a Covid-19 különböző variánsai továbbra is világszerte jelen vannak, Magyarországon jelenleg a JN.1 leszármazási vonal alvariánsai, ezek közül elsősorban a KP.3 dominál, de az Európában egyre gyorsabban terjedő, rekombináns XEC variáns is kimutatható.

Ezek a variánsok már nem okoznak olyan súlyos megbetegedést, mint korábban a pandémia alatt terjedő változatok, a tünetek pedig gyakorlatilag megegyeznek a felső légúti fertőzések szokásos tüneteivel – írták.

Az NNGYK a 2024/2025-ös szezonra alkalmazandó vakcina összetételére vonatkozó WHO-ajánlás megjelenése után indította el a Covid-19 oltóanyag beszerzését. A vakcina hazai elérhetőségéről, arról, hogy mikortól kérheti a lakosság az oltást, időben tájékoztatást adnak – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com