Olaszországban tovább szigorították az egészségügyi dolgozók elleni támadás büntetését

0

Öt évig terjedő börtönbüntetésre és akár tízezer euró bírságra szigorították az egészségügyi dolgozók elleni támadás és a kórházi, rendelői rongálás büntetését Olaszországban – jelentette be pénteken Orazio Schillaci egészségügyi miniszter.

Hangoztatta, hogy az intézkedés tovább erősíti az orvosok, az ápolók és az egészségügyben, valamint a szociális ellátásban dolgozók védelmét. Csoportos agresszió esetén a büntetés tovább növelhető.

A római kormány pénteken törvényrendeletet fogadott el, amelynek értelmében a hatóságok már a helyszínen letartóztathatják azt, aki kórházban, orvosi rendelőben vagy más egészségügyi intézményben bántalmazza az ott dolgozókat.

A törvényrendelet szigorítja az egészségügyi központok belső és külső terei, berendezései, tárgyai megrongálásának büntetését is.

Az ilyesfajta agresszió és károkozás eddig is bűncselekménynek számított, de az orvosokra támadókkal vagy a rendelőket megrongálókkal szemben a hatóságok általában csak akkor jártak el, ha az egészségügyi intézmény vagy a dolgozó feljelentést tett. A mostani rendelet szerint a hatóságok feljelentés nélkül is eljárhatnak a támadást bizonyító videofelvételek alapján az agressziótól vagy rongálástól számított negyvennyolc órán belül.

Nem akarjuk tétlenül nézni az egészségügyben dolgozó férfiakkal és nőkkel szembeni erőszakot vagy a sürgősségi és más osztályok szétverését”

– hangoztatta a miniszter.

Tovább erősítik a rendőri és biztonsági védelmet a kórházakban és rendelőkben, és január elsejétől videokamerákat telepítenek az egészségügyi intézményekbe – tette hozzá Antonio Mantovano, a miniszterelnöki hivatalt vezető államtitkár az egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatón.

A kormány kampányt is indít az egészségügybe vetett bizalom és az ott dolgozók iránti tisztelet megerősítésére.

A balesetbiztosítási intézet adatai szerint tavaly 16 ezer verbális vagy fizikai támadás érte az egészségügyi dolgozókat. Az Anaao-Assomed egészségügyi szakszervezetek idei felmérése azt mutatja, hogy az egészségügyi dolgozók 81 százalékát érte már legalább egyszer agresszió: 23 százalékban fizikai, 77 százalékban szóbeli. Az esetek 69 százalékában azonban nem tesznek feljelentést. Az orvosok és az ápolók 75 százaléka volt tanúja kollegát érő bántalmazásnak betegek vagy rokonaik részéről.

Orvosok és ápolók szeptember 16-án a kórházak előtt tüntettek rendőri és katonai védelmet kérve, azt követően, hogy a dél-olaszországi Foggia városának egyik kórházában egy meghalt fiatal lány rokonai rátámadtak az orvosokra és az ápolókra, akiknek emiatt be kellett menekülniük egy szobába, és szekrényekkel torlaszolták el az ajtót. Egy orvosnőnek eltörték a kezét, és másik két kollegája is megsérült.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com