A depresszió kialakulására közismerten hajlamosítanak a gyermekkori traumák, amilyenek az érzelmi és fizikai bántalmazás és elhanyagolás, valamint a szexuális abúzus. A depressziónak ezenkívül genetikai meghatározottsága is van. Sőt, a depresszió kialakulásában a gyermekkori traumák és a génváltozatok szerepe néha egymástól is függhet: ezt az egymástól való függésüket már számos gén esetében leírták különböző tanulmányok, azonban az eredmények gyakran nem voltak ismételhetők a későbbi kutatások során – írja a Semmelweis Egyetem.
A TRAJECTOME projekt keretében mi 31 korábban azonosított gén szerepét teszteltük a gyermekkori traumák súlyosságának függvényében, a brit UK Biobank adatbázisának több mint 77 000 résztvevőjén.
Vizsgálatunk újdonsága az volt, hogy nem egyszerűen a major depresszív zavar (MDD) diagnózissal való összefüggést vizsgáltuk, hanem olyan betegség-alcsoportokkal való kapcsolatokat, amelyek figyelembe veszik az MDD és a különböző társbetegségei kialakulásának időbeli sorrendjét is.
Eredményeink szerint, abban az alcsoportban, ahol az MDD az egyén életében korán indul, és a szkizofréniának és fájdalommal járó betegségeknek is nagy a valószínűsége, a CREB1, a DBH és az MTHFR gének játszanak szerepet a gyermekkori traumákra való érzékenység kialakulásában, azaz a noradrenerg jelátvitel és a neuroplaszticitás funkcionális zavara feltételezhető.
Ha viszont az MDD később indul, és legvalószínűbben a súlyos stresszre adott reakcióhoz társul, akkor a TPH1 gén módosítja a gyermekkori traumák által kifejtett hatást, ami a szerotonerg jelátvitel szerepére utal.
Összefoglalva, az MDD és társbetegségei által azonosított betegség-alcsoportok lehetőséget adnak a gyermekkori traumák hatását fokozó biológiai folyamatok pontosabb megismerésére – írta összefoglalójában dr. Eszlári Nóra.
Forrás: Semmelweis Egyetem
