Sokan még fizetni is hajlandók lennének érte, hogy a beavatkozást robot végezze

0

Számos területen, így az egészségügyben is egyre nagyobb teret hódít a robottechnológia. Évente már nyolcmillió beavatkozást végeznek robotokkal világszerte, Magyarországon 2022 óta alkalmazzák, és van olyan műtét, amihez már szinte nélkülözhetetlen – mondta el a Házipatika olvasóinak Haidegger Tamás, aki húsz éve fejleszt orvosi robotokat.

Okosóra, szenzor, szívritmuszavar távmonitorozó, digitális alapú célzott rákterápia, ingerületet továbbítani képes műkéz – körbe vagyunk véve olyan eszközökkel, amik a megelőzést, a terápiát, a kényelmünket szolgálják. Mégis honnantól számít valami robotnak? 

A robotika egyik legnagyobb alakja annak idején úgy fogalmazott: „nem tudom definiálni a robotot, de ha látok egyet, megismerem.” Ez igaz is volt mondjuk harminc évvel ezelőtt, de manapság már ez sem olyan triviális, hiszen a humanoid robotok területén elképesztő fejlesztéseket hajtanak végre. Léteznek már olyan robotok, amiket a mozgásuk, a mimikájuk miatt valóban nehéz megkülönböztetni a valódi embertől. Általánosságban viszont elmondható, hogy robotnak csak az számít, aminek van fizikai megjelenése, autonóm, programozható, valamilyen feladatot lát el, közben pedig mozgást végez. Ebbe a kategóriába egyébként a betegek életét megkönnyítő segédeszközök, szoftverek nem tartoznak bele.

Kutatócsoportjával tevékenyen részt vett a Da Vinci robotok hazai bevezetésében. Milyen volt a fogadtatás az orvosok részéről? Volt, aki fölösleges pénzkidobásnak tartotta? 

Sokan gondolták ezt igen, és még most sem mindenki barátkozott meg vele. Amikor húsz évvel ezelőtt elkezdtem ezzel aktívan foglalkozni, a legtöbben mereven elzárkóztak a fejlesztés elől, de nemcsak itthon, hanem az egész régióban. Emlékszem, az egyik urológus professzor azt szegezte nekem: még soha nem látta, és nem is akarja kipróbálni, mert ő biztosan jobb egy robotnál. Akkoriban ő volt a klinika vezetője, szóval a kollégák nyilván kénytelenek voltak elfogadni az álláspontját, így onnan például nem is kaptunk valódi visszajelzést. Az első tíz évben egyébként rengetegen támadták a robotokat, mondván hogy nincs igazi hozzáadott értékük. A hagyományos rutinműtétekhez ugyanis – amiket 100-ból 99-szer komplikáció nélkül elvégzett egy sebész – minek behozni egy több millió dolláros robotot? Egyszerűen nem éri meg.

Mostanra gondolom árnyaltabb a kép… 

Persze! Azóta már több ezer robotasszisztált műtéten vagyunk túl idehaza. Az viszont még mindig probléma, hogy mivel a robotsebészet elsajátítása másfajta attitűdöt kíván, általában csak a fiatalabb generáció vállalja. Persze azért üdítő kivételek ebben is akadnak.

Na és a betegek hogy állnak a robotsebészethez? Választhatják, visszautasíthatják, egyáltalán, tud róla a beteg, hogy robotasszisztált műtétet végeztek rajta? 

Sőt, írásban nyilatkoznia kell, hogy vállalja-e. Ez egyébként úgy szokott működni, hogy – mivel egyelőre csak néhány intézményben és bizonyos orvosok alkalmazzák – nem ajánlják fel mindenkinek a lehetőséget. Természetesen a beteg akár vissza is utasíthatja, de azért a tapasztalat az, hogy a többség beleegyezik, sőt sokan még fizetni is hajlandók lennének érte, mint egy friss kutatásunk kimutatta.

Milyen típusú műtéteket tudnak elvégezni a Da Vincivel? 

Legalább harminc terület van, amit le lehet fedni a Da Vinci típusú robottechnológiával, de nálunk még nem alkalmazzák mindegyiket. A sebészeti robotoknak alapvetően két verzióját használjuk: vannak az előre programozott robotok, amik egy képalkotó eljárással előre megtervezett műtétet valósítanak meg. Ezeket alkalmazzák például az ortopéd beavatkozásoknál, amikor előre tudják: egy csontot hol kell megfúrni ahhoz, hogy egy adott protézishez jól illeszkedjen. Az ilyen beavatkozásoknál a műtét közben általában nem kell eltérni a tervtől. A robottechnikának viszont van már egy másik alkalmazása is, amit például hasüregi vagy daganatsebészetben alkalmaznak: az úgynevezett robot-asszisztált minimál invazív sebészet. 

Ilyenkor folyamatos döntéshelyzetben van az orvos, de csakis ő, a robot ugyanis itt is csak, mint végrehajtó van jelen. Javaslatot viszont már tehet a robot, amit az orvos elfogadhat.

Teljes tartalom

Forrás: Házipatika 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com