Egész sok orvos végez idehaza, a szakápolói pályáknál viszont rosszabbul állunk

0

Nem szerepel rosszul Magyarország uniós összehasonlításban abban a statisztikában, amely a frissen végzett orvosok számát mutatja, a szakápolói pályáknál viszont sokkal hátrébb állunk, derül ki az Eurostat friss statisztikájából, melyet a G7 közöl. 

Százezer lakosra 2022-ben közel 17 frissen végzett orvos jutott Magyarországon, ápolóként pedig 14-en végeztek. Arányait tekintve a legtöbb orvost Bulgária képzi (30 fő), az ápolóknál viszont messze Hollandia az első (62 fő). Az unió keleti államaira jellemző, hogy sok orvost képeznek, az ápolóknál viszont épp fordított a helyzet. Ennek talán az lehet a fő oka, hogy a kelet-európai országokban az ápolói és az orvosi pálya között nagyobb az egzisztenciális szakadék, illetve keleten az orvosi szakokon is inkább jellemző, hogy vannak államilag teljes mértékben finanszírozott helyek.

Magyarországon az államilag finanszírozott felsőoktatási képzéseknél a hallgatóknak nyilatkozatot kell tenniük, amelyben vállalják, hogy a végzés utáni 20 évben legalább annyi időt dolgoznak Magyarországon, mint amennyi ideig állami finanszírozásban tanultak. Ha ez nem teljesül, akkor a képzési díjat utólag ki kell fizetni.

A Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán a képzés díja jelenleg félévente 1,35 millió forint. Mivel az orvosok szerte Európában keresettek, és a nyugat-európai országokban a karrierjük előrehaladtával jól is keresnek, a későbbi külföldi fizetésükből idővel akár ki is fizethetik a magyar képzés költségét, ezért a szabály náluk csak korlátozottan alkalmas az elvándorlás csökkentésére. Befolyásolja a statisztikát az is, hogy önköltséges alapon sok külföldi diák végez a magyar orvosi szakokon, ők pedig nem Magyarországon állnak munkába – írja a lap.

Forrás: G7

 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com