Továbbra is nagyon kevés a donor tej Magyarországon

0

A Pénzcentrum a Magyar Védőnők Egyesületét és a Szoptatásért Magyar Egyesület szakértőjét kérdezte, hogy miért baj az „illegális” anyatej üzlet, mi állhat a drámaian csökkenő anyatej mennyiségek hátterében, illetve mivel lehetne csillapítani az alakulóban lévő krízishelyzetet.

2025. január elejétől a jelenlegi 3500 forintos literenkénti ár helyett 5400 forintot fizetne az állam az anyatejért a leadó anyáknak a Belügyminisztérium jogszabálytervezete szerint. Az 54 százalékos emeléssel ösztönözni szeretnék az anyákat, mivel továbbra is nagyon kevés az úgynevezett donor tej Magyarországon, amelyet a többlet tejjel rendelkezők adnak le. Nem segít a helyzeten, hogy az rtl.hu év eleji beszámolója alapján egyre többen kereskednek a közösségi média platformokon a leadás helyett. A privát hirdetésekben, zárt csoportokban pörgő anyatej biznisznek, viszont súlyos következményei lehetnek – írja a lap.

A Magyar Védőnők Egyesületétől kapott adatok szerint az első hat hónapban a csecsemők 96 százaléka kap valamennyi anyatejet. Ebből mindössze 36 százalék, aki a WHO ajánlásának megfelelően körülbelül 6 hónapos koráig kizárólag szopik, illetve anyatejjel táplálják. Gitidiszné Gyetván Krisztina, a Magyar Védőnők Egyesületének (MAVE) elnöke kérdésünkre elmondta, hogy ugyan a magyarországi szoptatási mutatók világviszonylatban az élvonalban vannak, de közel sem optimálisak, hiszen a nemzetközi javaslatok 6 hónapos korig a kizárólagos szoptatást, majd a megfelelő hozzátáplálás mellett egy éves koron túl is a szoptatás folytatását ajánlják.

Hazánkban nagyjából a nők száz százaléka megpróbálkozik szülés után a szoptatással, viszont az információk hiánya vagy a nem megfelelő technikából adódó nehézségek miatt, sokan idő előtt felhagynak a próbálkozással. Az anyatejes táplálás befejezésének leggyakoribb okai a fájdalmas szoptatás és az anya aggódalma, hogy nincs elegendő teje” – fogalmazott Gitidiszné Gyetván Krisztina.

Borsi-Szűcs Melinda IBCLC, a Szoptatásért Magyar Egyesület (SZME) alelnöke egyetért abban, hogy a legnagyobb probléma a kevés információ a szülés körüli időszakban. A szoptatáshoz mindenki ért, elmondják a saját tapasztalataikat és teljesen összezavarják vele az anyukákat. Ha szülés után nem kap az anya gyorsan, hasznos segítséget, akkor nagyon bizonytalan lesz. Ha ehhez társul, hogy nehezen indul a szoptatás, akkor egyre kevesebb az esélye a sikernek” – hangsúlyozta a szakértő.

A legmarkánsabb nehezítő tényezők így a szülészeti intézmény, a család megfelelő támogatásának hiánya, az idealizált kép a szülés utáni időszakról a babával, illetve az anya szorongásai, elakadásai, csalódottsága, esetleges múltbéli traumák. Az egyesület szerint a legfontosabb az lenne, ha úgy tudnánk társadalmi szinten gondolkodni a szoptatásról, hogy az a csecsemő biológiai szükséglete, ami egy természetes dolog, viszont ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy segítség nélkül, automatikusan mennie kell.

Magyarországon jelenleg 19 Anyatejgyűjtő Állomás működik, melyek közel sem fedik le az egész országot. Ezeken az állomásokon végzik a gyűjtésen túl, a szűréseket, pasztörizálást, tárolást és a szétosztásért is ők felelnek. A Kormány 1182/2024 sz. határozata javasolja az anyatejgyűjtő állomások bővítését az országos lefedettség céljából, illetve egy közös informatikai rendszer kidolgozását is, amely egyszerűsítené a szövevényes szisztéma működését. A Magyar Védőnők Egyesülete szerint a későbbiekben hasznos lenne a hazai anyatejgyűjtő állomások szövetségének megalapítása is, illetve a csatlakozás az Európai Anyatejgyűjtő Állomások Szövetségéhez (EMBA European Milk Bank Association), kidolgozva az egységes irányelveken alapuló működést. A témában eddig viszont a tervezett vételi ár növelésén kívül nem történt előrelépés.

Teljes tartalom a Pénzcentrum oldalán olvasható. 

Forrás: Pénzcentrum 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com