ENSZ: Európában évente 2,7 millió ember haláláért felelős négy ipari ágazat

0
A dohány, az ultrafeldolgozott élelmiszerek és az alkohol fogyasztása, valamint a fosszilis tüzelőanyagok használata évente 2,7 millió halálért felelős Európában, világszerte pedig 19 millióért – figyelmeztetett szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO), jobb szabályozást sürgetve ezekre a termékekre vonatkozóan.
Európában ez a négy iparág naponta legalább hétezer embert öl meg – idézték a szakosított ENSZ-szervezet közleményében Hans Kluge regionális igazgatót.

Az iparágak célzott marketingstratégiák révén kihasználják a kiszolgáltatott embereket, félrevezetik a fogyasztókat, és hamis állításokat tesznek termékeik előnyeiről vagy környezetbarátságáról”

– mondta. az igazgató.

Hozzátette: ezek a taktikák aláássák a küzdelmet a legnagyobb nem fertőző betegségek, például a szív- és érrendszeri betegségek ellen, amelyek tízből négy halálesetért felelősek Európában.

A WHO szerint a dohány-, élelmiszer-, tüzelőanyag- és alkoholipari óriáscégek termékeik népszerűsítésével akadályozzák az olyan betegségek megelőzésére és ellenőrzésére irányuló erőfeszítéseket is, mint a rák és a cukorbetegség.

A nagy csoportok gyakorlatai serkentik az egyenlőtlenségeket, rák, szív- és érrendszeri, valamint krónikus légzőszervi betegségeket és cukorbetegséget idéznek elő, továbbá jelentős akadályt jelentenek a megelőzési politikák számára – sajnálkozott a WHO-illetékes.

A lakosság védelme érdekében a WHO szigorúbb szabályozás bevezetését kéri, különösen az egészségre káros termékek forgalmazása, a monopolisztikus gyakorlatok, a multinacionális vállalatok megadóztatása és a válságok idején kiszolgáltatottabb lakosság „kizsákmányolása” tekintetében.

Hans Kluge úgy fogalmazott: az emberek minden körülmények között fontosabbak a nyereségnél.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com