A növények egészsége mindannyiunk jövőjét jelenti

0

A növények biztosítják az élelmiszer-ellátás egyik alapját: növénytermesztés nélkül nem lenne élelmiszer, takarmány. Ha a növények pusztulnak, az kihat a gazdálkodók, termelők megélhetésére, az élelmiszerek minőségére és árára is. PlantHealth4Life néven 22 országra kiterjedő kampányt indított az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) és az Európai Bizottság (EB), hogy felhívják a figyelmet a növények egészségére és a biológiai sokféleségre. A kampány hazai partnere a Nébih.

2013. Dél-Olaszország: egy ismeretlen baktériumot azonosítottak, amely addigra már elterjedt az olajfafarmokon, súlyosan károsítva az olasz agrárgazdaságot és siralmas látvánnyá változtatva a régió jellegzetes táját. A nagyarányú fertőzés kihatott a más országokban kapható olajbogyó piaci árára is. A példa jól érzékelteti, mit jelent a növények egészségének védelme.

Hiszen növényi eredetű az általunk elfogyasztott élelmiszerek 80 százaléka, és növények tisztítják a levegőt, amit belélegzünk. Bármerre járunk, növények vesznek körül minket. Nem csak vidéken, de a városokban is, hiszen a növények a közterek, parkok meghatározó elemei, a természeti környezet részei, meghatározzák környezetünket, a minket körülvevő tájat. Növények biztosítják az élelmiszer-ellátás egyik alapját: növénytermesztés nélkül nem lenne élelmiszer, takarmány. Ha a növények pusztulnak, befolyásolják a gazdálkodók, termelők, kereskedők megélhetését, az élelmiszerek minőségét és árát, valamint az erdők, parkok állapotát.

Ám az éghajlatváltozás, a kereskedelem és a turizmus alapjaiban veszélyeztethetik a növények egészségét: a messzi tájakról növényi károsítókat hurcolhatunk be az országba, amelyek ellen bekerülésük után már nem tudunk védekezni. Vagy azért, mert nincs még ellene hatékony védekezési technológiánk, vagy a honos növényeink nem elég ellenállóak. Erre a fertőzési kockázatra és a megelőzés fontosságára hívja fel a figyelmet 22 európai ország most induló kampánya. A #PlantHealth4Life kampány célja a növényegészségügyi kockázatokkal kapcsolatos tudatosság növelése.

„A növények egészsége nemcsak a környezetre, a gazdaságra és az európai élelmiszerláncra van hatással, hanem a jelenünkre és a jövőnkre is – a növények egészségének megőrzésével az életet védjük. Fontos kiemelni, hogy Európa-szerte egyre több polgár érzi ezt szívügyének, és akar tenni az ügy érdekében, ezért kapcsolódnak be a kampányba– mondta Tobin Robinson, az EFSA PLANTS egységének vezetője.

„A növények egészségével kapcsolatban tájékozott európai polgárok segíthetnek megvédeni és megőrizni a biológiai sokféleséget” – mondta Claire Bury, az Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Főigazgatóságnak az élelmezés fenntarthatóságáért felelős főigazgató-helyettese.

Kapcsolódj be a kampányba!
Ha érdekelnek a részletek, látogass el a #PlantHealth4Life kampány honlapjára, ahol megtudhatod, hogyan védheted meg növényeink egészségét.
Mindez különösen hasznos lehet számodra, ha:

  • kíváncsi utazó vagy, aki szereti felfedezni a világot és a természetet.
  • hobbi kertész vagy, aki otthonodban, kertedben vagy erkélyeden zöldségeket, virágokat és fákat nevelsz,
  • szülő vagy, akinek fontos, gyermekeid jövője vagy az, hogy mit esznek, és fontos számodra a biológiai sokféleség

A kampányról
A #PlantHealth4Life egy 22 országra kiterjedő, többéves európai kampány, amely az Európai Bizottság kérésére indult el. A kampány alapját mélyreható elemzés biztosítja. Belgium, Ciprus, Csehország, Dánia mellett a kampányban hazánkon kívül részt vesz még többek között Észtország és Finnország is.

Forrás: Nébih

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com