Miért történik meg a hétköznapokban, hogy olyan képekről, emlékekről hisszük, hogy velünk történtek meg a valóságban, amelyekről később kiderül, hogy nem is éltük át őket? Ez a fő kérdése a 2023 szeptemberében indult Lendület-kutatásnak.
Az ELTE Pszichológiai Intézet kutatói egy minden ember számára jelentős, a mindennapi életben is jelen lévő kérdést vizsgálnak. „Ez adja a téma szépségét és nehézségét is egyben” – vélekedik Király Ildikó kutatócsoport-vezető. Ezekről az emlékekről másokat is igyekszünk meggyőzni, és felhasználjuk őket, hogy színesebbé tegyük általuk a beszélgetést, pedig bármennyire is hisszük és érezzük, hogy igazak, valójában téves információn alapulnak.
Király Ildikó egyetemi tanár, az ELTE Kognitív Pszichológia Tanszék vezetője és a Lendület MTA–ELTE Társas Elmék Kutatócsoport vezetője. Forrás: MTA
„Ez egy nagyon gyakori jelenség, és arra hívja fel a figyelmünket, hogy annak ellenére, hogy ezen élmények minden ember sajátjai, és mindenki bízik bennük, könnyen lehet, hogy nem valóságosak – mondja a pszichológus. – Amikor megkérünk valakit, hogy idézzen fel egy érdekes esetet, ami vele történt, ő valószínűleg lelkesen mesélni fog valamit, és átéli ennek az emléknek az élménytartalmát, és így maga is elhiszi az elmondottakat. Csakhogy a tudományos pszichológiai kutatások során kiderült, hogy az élménykomponens ellenére ezek az információk nagyon nagy arányban, 60-70 százalékban tévesek. Néha mi magunk is szembesülünk e tévedéseinkkel.”
A Lendület-kutatás célja e jelenség okainak feltárása. Mi lehet e viselkedés adaptív haszna, miért tartjuk ennyire fontosnak ezeket az emlékeket, miért használjuk őket olyan sokszor?
És hogyan magyarázzuk meg magunknak, hogy miért tévedünk időnként a saját emlékeinket illetően?
A felidézett téves emlékek sokszor valóságon alapulnak, csak az emberek kiszínezik őket, de gyakran teljes valótlanságok. A tudományos pszichológia igazolta, hogy még a felnőtteknek is csupán kis erőfeszítést kell tenniük, hogy ilyen emlékeket létrehozzanak, és higgyék is azt, hogy valóban megtörténtek. Az eddigi kutatások e hatás robusztusságának kimutatására fókuszáltak, hiszen itt korántsem csupán a megtörtént események érdekesebbé tételéről van szó, hanem teljesen új tartalmakat is beültetünk az emlékezetünkbe. A Lendület-kutatás abban lép tovább ehhez képest, hogy meg fogják mutatni, hogy az eredeti emlékek visszaállíthatók, és elkülöníthetők a fals emlékektől. De nem mindegy, hogy hogyan igyekszünk ezt elérni.
Megvizsgálják majd, hogy van-e haszna egyáltalán annak, hogy hiszünk az emlékek valóságosságában a hétköznapokban. „Úgy tapasztaltuk, hogy a legtöbb kutatási helyzetben nincs súlya annak, hogy vajon az emberek el tudják-e különíteni a valóban megtörtént eseményeket a téves emlékektől – folytatja Király Ildikó. – Akkor használjuk ezeket az emlékeket, amikor meg akarunk győzni valakit valamiről, és az érveinket hiteles információkkal akarjuk alátámasztani. De akkor is hasznosak, ha be akarjuk mutatni az életünket a beszélgetőtársunknak, hogy megismerje a működésünket. Esetleg igyekszünk megerősíteni a társas kapcsolatainkat azzal, hogy mi megbízható, együttműködő partnerek vagyunk.”
Ezekben az esetekben nagyon hasznosak ezek a (látszólag) valós eseményeken alapuló hiteles emlékek. Előállításukhoz összevonhatunk több tényleges emléket, vagy a tudásunkból kiindulva kifejezhetjük, hogy a másik ember mire számíthat tőlünk. Vagyis pillanatfelvételeket vetítünk neki magunkról, aminek alapján a beszélgetőtársunk be tudja jósolni a jövőbeli viselkedésünket. E cél érdekében nincs jelentősége annak, hogy egy konkrét, valóban megtörtént tartalomhoz nyúljunk vissza a memóriánkban, hanem az a fontos, hogy az átadott információnak legyen valószínűségi alapon értéke. Tehát vannak olyan helyzetek, amikor hasznosabb a fals emlék, mint az eredeti, hiszen több információt hordoz.
Annak feltárásához, hogy az emberek szükség esetén képesek-e visszaemlékezni a valós történtekre, a kutatóknak egy új vizsgálati módszert kell alkalmazniuk, amelyben a kísérleti probléma megoldása azt igényli az alanytól, hogy egy konkrét eseményhez nyúljon vissza. A pszichológusok célja annak igazolása, hogy az emberek az alapján válogatnak a sok hasonló emlékük között, hogy mennyire biztosak abban, hogy velük történt meg az esemény, és ennek segítségével oldják meg a problémát. Jó példa az efféle problémákra az, amikor a bevásárlóközpontból kilépve nem emlékezünk arra, hogy hol parkoltunk a kocsinkkal. Mivel már sokszor jártunk ott, így sok helyen parkoltunk a múltban, de ezek közül az emlékek közül meg kell keresnünk az utolsó alkalmat (miközben nagyban támaszkodunk a tudásunkra, hiszen rendszerint a parkolónak mindig ugyanazon a részén állunk meg). De ugyanígy válogatjuk ki az emlékek közül a valódi eseményeket, amikor a kulcsunkat keressük.
Annak megmutatása a célunk, hogy az emlékezetünknek egyszerre sajátja a befolyásolhatóság és a pontos emlékezés is – mondja Király Ildikó. – A mindennapi életben e két aspektus együttesen van jelen az emlékeinkben, és aszerint váltunk közöttük, hogy milyen célra szeretnénk használni az emléket.
Problémamegoldás esetén válogatási kritériumként használjuk a tényleges történéseket és azt, mennyire vagyunk bennük biztosak, de társas célokra a befolyásolható emlékezésmódot vesszük elő.”
E jelenségnek sokszor nagyon nagy gyakorlati jelentősége is van, hiszen a legtöbb helyzetben megbízható ágensként kezeljük a személyeket. A demokratikus jogrendszerekben a tanúvallomások számítanak a legerősebb bizonyítéknak egy jogi eljárásban. Pedig az emlékezet befolyásolható, hiszen a tárgyalások társas helyzetek, amelyekben az ember elméje automatikusan a prediktív értéket hordozó emlékezésre áll át. Vagyis elfogadja a sugalmazásokat, és így a tanúvallomások sokszor nem megbízhatók. A kutatócsoport tervezett vizsgálatai éppen azt célozzák, hogy hogyan lehet kiküszöbölni az emlékezésből a befolyásolhatóságot.
A kutatók az emlékezés korába belépő gyerekeknél vizsgálják majd, hogy a beszélgetések és más társas előhívási technikák milyen irányba befolyásolják az emlékezetet, és hogyan teszik nyitottá őket a kérdésekben megfogalmazott információk felhasználására, illetve milyen kontrollmechanizmusok állnak rendelkezésükre e hatás ellentételezésére. Felnőttek esetében már pusztán az is elég a saját emlékezetük felülvizsgálatára és a befolyás felismerésére, ha tudatosítjuk bennük a memória törékenységét. Az is segít, ha figyelmeztetjük őket arra, hogy a kérdező nem tud mindent, így a kérdéseiben megfogalmazott információk nem tekinthetők tényeknek. Ha erről nem tájékoztatják a felnőtteket, ők is könnyen belesétálnak a csapdába, és az összes nekik átadott információt automatikusan használják.
Forrás: Magyar Tudományos Akadémia
