Március 3. a hallás világnapja – országos rendezvénnyel készül a SINOSZ

0

A hallás világnapjának célja, hogy felhívja a figyelmet a hallássérült (siket és nagyothalló) személyekre, ill. a hallásvédelem és -gondozás fontosságára.

Jó hallásra az élet szinte minden területén szükség van, hiszen a szóbeli kommunikáció nehezen nélkülözhető.

A WHO felmérése szerint a népesség 5%-a él valamilyen hallássérüléssel, ez hazánkban félmillió siket és nagyothalló embert jelent, akik hátrányos helyzetben vannak többek között az oktatás és a munka világában is, pedig a technológia számos lehetőséget kínál életminőségük javítására.

A különféle hallásjavító eszközök széles választékban állnak rendelkezésre, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) pedig többféle szolgáltatással támogatja a hallássérült személyek társadalmi integrációját. A lehetőségekről azonban sokszor az érintettek is kevés információval rendelkeznek.

Ebből az apropóból a SINOSZ a hallás világnapjához kapcsolódó rendezvényt szervez, melyre a hazai hallókészülék-forgalmazó cégek képviselőit is meghívta. A szakemberek előadásai és a forgalmazói standok bemutatói körképet adnak a hazai hallókészülék-kínálatról, az újdonságokról.

A program a SINOSZ 6. kerületi székházában kerül megrendezésre – a részvétel minden érintett és érdeklődő számára ingyenes, ám regisztrációhoz kötött. További információk elérhetők a SINOSZ honlapján és Facebook-oldalán.

Forrás: Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége / OS

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com