Az epilepszia betegség és a depresszió szoros kapcsolatát Hippocrates már több mint 2000 évvel ezelőtt leírja.
Nehezen kezelhető temporális lebeny epilepsziában depressziós epizódok előfordulása 24-74% (társuló szorongászavarok 10-25%), de jól kezelhető epilepsziákban is összességében kb. kétszer gyakoribb az „egészséges” kontrollszemélyekhez viszonyítva.
Az epilepszia és a depresszió gyakori társulását (komorbiditását) pszichoszociális okokon túl a közös neurobiológiai bázis magyarázza elsősorban, amelyről napjaink korszerű funkcionális képalkotó vizsgálatai (elsősorban PET, fMRI vizsgálatok) egyre több részletet tárnak fel.
Az epilepsziához társuló depresszió jelentősen növeli az öngyilkossági kísérletek kockázatát, csökkenti a gyógyszeres és műtéti kezelés sikerét, szorosan korrelál az antiepileptikum mellékhatások gyakoriságával, ez pedig az életminőséggel. Egyesek szerint az életminőség szempontjából a depressziós tünetek legalább annyira meghatározóak, mint a rohamfrekvencia, rohamsúlyosság és a betegségtartam.
A korai diagnózis és kezelés tehát nagyon fontos, miközben az esetlegesen fellépő depresszió (és szorongás) gyakran aluldiagnosztizált és alulkezelt.
A felismerés a szakemberek számára sem mindig könnyű mert gyakran (20-70%) „atípusos” depresszióról van szó, amit hirtelen indulás, hullámzó tünetek jellemeznek. Gyakran disztímia (színtelen, alacsonyabb fekvésű hangulat), ingerlékenység, humortalanság, kóros élmények és gondolatok, ennél ritkábban testi tünetekbe való megjelenés, bűnösségérzés, reményvesztettség, alvás-étvágyzavar, energiátlanság, az örömképesség elveszítése jellemzi.
Fontos, hogy az epilepszia betegséghez társuló depressziót (és általában a pszichés zavarokat) együtt szemléljük és kezeljük magával az epilepsziával. Az epilepszia aktuális izgalmi-gátlási-lokalizációs egyensúlyától függően ezek a zavarok más-más formában jelenhetnek meg. Lényeges lehet például az epilepsziás rohamokhoz való időbeli viszony. Aurában, vagy jóval a roham előtt (a prodromában) is megjelenhet ingerlékenység, szorongás, depresszió; a roham után közvetlenül pedig rossz kudarctűrő képesség, ingerlékenység, bűnösségérzés, reménytelenség érzés, érdeklődés hiány.
A kezelés lényeges elemei a pszichoterápiás módszerek, az antiepileptikumok helyes választása és alkalmazása, valamint az antidepresszív szerek. Az antidepresszívumok közül elsősorban olyan hatásmechanizmusú szereket (ún. SSRI ) választunk, melyek adása döntően nem rontja az epilepsziás görcskészséget. Az első depressziós epizód után még 6 hét, a második után legalább 2 év antidepresszív kezelés javasolt. Egyes antiepileptikumoknak kedvező pszichotróp és hangulatstabilizáló hatása is lehet, amit az epileptológus szakember ki tud használni.
Az epilepszia gondozásában résztvevők felelőssége a kockázati tényezők számbavétele (pszichés előzmények, családi előfordulás, temporális lebeny epilepszia), megfelelő és korai diagnózis (gondos anamnézis), jó antiepileptikum választás és beállítás.
A mielőbbi és hatékony kezeléshez elengedhetetlen, hogy az epilepsziával élő páciensek a gondozás során beszámoljanak a kezelőorvosnak esetleges hangulatváltozásaikról és szorongásos tüneteikről is.
Szerző: dr. Barcs Gábor
Forrás: Magyar Epilepszia Liga
