„Míg a napi 4-5 alkalommal végzett ujjbegyes szúrással történő vércukormérés a vércukor alakulásának napi 24 órájából csupán 4-5 percet mutat kiragadva, addig a szöveti glukózmonitorozás minimum napi 188 mérést produkál és folyamatosan, görbe formájában mutatja a szöveti glukóz alakulását.” Ennek a jelentősége pedig alig felbecsülhető – olvasható a DiabFórum Cukorbeteg Magazin oldalán.
Nézzük először a beteg szemszögéből
Az optimális inzulin adagolás, történjen az inzulin pennel napi négy alkalommal vagy folyamatosan ultragyorshatású inzulint adagoló inzulinpumpával, főként a teljesen inzulinhiányos 1-es típusú diabéteszeseknél még optimális étkezés mellett se képes a vércukorszintjét a nap nagyobb részében a kívánt határok között tartani. Ez azt jelenti, hogy a vércukor sokszor kiszámíthatatlanul magasra emelkedhet, vagy a hipoglikémiás tartományba süllyedhet. Ez mind nappal, mind éjjel bármikor előfordulhat. A CGM viszont nem csak folyamatosan mutatja a szöveti glukózgörbék alakulását, hanem a lassú vagy gyors glukózszint emelkedést, illetve hipoglikémia irányába történő csökkenést időben előre jelzi és irányt mutat a betegnek ezen anomáliák kivédésére (korrekciós inzulin beadása, szénhidrát fogyasztás).
Mindezeken túl mind az injekcióban adagolt inzulinozás, mind pumpa használata mellett világosan jelzi a beteg számára, hogy megfelelő-e a diétája, megfelelőek-e a szénhidrát adagok és ezekhez pontosan illesztettek-e az étkezési inzulin adagok. Az étkezési szünetekben és éjjel észlelhető görbék pedig pontosan informálnak arról, hogy az alkalmazott bázisinzulin megfelelően működik-e, az adagja megfelelő-e, azt milyen napszakban célszerű adagolni, illetve szükség van-e bázisinzulin váltásra.
A legkorszerűbb 780 G-s inzulinpumpa használata esetén pedig a szenzor megmutatja, hogy megfelelően állították-e be az inzulin szénhidrát arányt és az inzulinérzékenységet.
A CGM előnyei a gondozó orvos szemszögéből
Ha azt nézzük, hogy mit profitálhat a szenzor használatából a gondozó orvos, akkor az a fentiekben leírtakhoz nagyon hasonló. A szenzorgörbék rendszeres elemzésével az orvos szinte hajszál pontosan meg tudja ítélni a beteg inzulin adagolásának a jó vagy problematikus voltát, képes megfelelő tanácsot adni az inzulin és a diéta összehangolására, a bázisinzulin adagjának optimalizálására. És ami nagyon lényeges, mindehhez nem szükséges a beteg jelenléte, távolból, akár országhatárokat átívelően folyamatosan figyelemmel kísérheti a szöveti glukózszintek alakulását. (Magam két székelyföldi betegemnek kísérem figyelemmel a CGM görbéit és adok számukra tanácsot e-mail-en keresztül, amikor pedig egyik paciensem az Egyesült Államokba utazott, a repülés időtartamát leszámítva, szintén folyamatosan ellenőrizhettem a glukózgörbéi alakulását.)
Ma erre minden diabetes gondozó orvosnak lehetősége van (lenne?), a probléma csupán az, hogy néhány lelkes, még az esti órákban is a szenzoros betegek ellenőrzésére időt szakítani képes/hajlandó orvos kivételével erre nálunk alig kerül sor. Pedig ez lenne nemcsak a jövő, hanem már a jelen nagy lehetősége is. Ha az ilyen típusú telemedicinális tevékenységet finanszíroznák, bizonyára e területen is előbbre léphetnénk, ami alig felbecsülhető előnyt jelenthetne a betegek életminősége, életkilátásai szempontjából.
A cikk szerzője Dr. Fövényi József a Cukorbetegközpont diabetológusa
Forrás: DiabFórum
