A HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (HUN-REN TTK) és a Bécsi Orvostudományi Egyetem Rákkutató Intézet közös projekt keretében új támadáspontot azonosított a kemoterápiát túlélő tumorsejtekben. Az eredmények klinikai alkalmazásával meghosszabbíthatóvá válhat a rákos betegek túlélése.
A Drug Resistance Updates folyóiratban megjelent tanulmány szerint a daganatos betegek egy része rendkívül jól reagál a kezdeti terápiákra: a tumor mérete csökken, akár teljesen eltűnhet. Sajnos azonban előfordul, hogy a daganat újra megjelenik és idővel ellenállóvá válik a további kezelésekkel szemben. Mint írják, az elmúlt évtizedekben a kutatás fókusza a terápiarezisztencia mechanizmusainak megértésére, illetve a rezisztens daganatok elpusztítására koncentrált, azt feltételezve, hogy a rezisztenciát fenntartó mechanizmusok kiiktatása a betegek hosszabb túlélését, akár teljes gyógyulását is jelentheti.
A HUN-REN TTK munkatársai egy új megközelítéssel a már ellenálló ráksejtek helyett a terápiarezisztencia kialakulásának korai lépéseit vizsgálták. Ennek során arra a kérdésre keresték a választ, hogy ha a daganatok jelentős része jól reagál a kezelésre, mivel magyarázható a tumorok kiújulása.
E jelenség tanulmányozásában a HUN-REN TTK több kutatócsoportja és a Bécsi Orvostudományi Egyetem Rákkutató Intézetének munkatársai egy új modellrendszert dolgoztak ki: ebben a nagy dózisú kemoterápiát követően az emlőtumorsejtek zöme elpusztult, néhány sejt azonban túlélt. A vizsgálatok során kiderült, hogy a kemoterápiás kezelést túlélő, úgynevezett drogtoleráns perziszter (DTP) sejtek annak ellenére maradtak életben, hogy súlyos DNS-károsodást szenvedtek.
A „tetszhalott” sejtek pedig hetekkel később felébredtek, és újra osztódni kezdtek.
A túlélő sejtek alaposabb vizsgálatával kiderült, hogy egy részük kifejezi a P-glikoprotein (Pgp) nevű fehérjét, amelynek gátlásával a sejtek felébredése teljes mértékben megelőzhetőnek bizonyult. A Pgp feladata, hogy a ráksejtek membránjában ülve felismerje és kipumpálja a kemoterápia gyógyszermolekuláit a sejtekből.
Ez a felismerés arra sarkallta a kutatókat, hogy megértsék a Pgpnek a DTP-sejtek védelmezésében betöltött szerepét és célzott terápiát dolgozzanak ki.
A kutatócsoport rájött, hogy a kemoterápia után megmaradó DTP-sejtek túlélésének záloga, hogy megszabaduljanak a sejtmérgezés hosszú távú következményeitől.
A laboratóriumi megfigyelésre alapozva a kutatók a Pgp-gátló tariquidar hatóanyagot nem a már ellenálló tumorsejtek ellen kívánták bevetni, hanem a kezdeti kezelést túlélő perziszter sejteket célozták meg. Az új terápiás protokollt olyan egéremlőtumorokon tesztelték, amelyek genetikai módosítások következtében jól modellezik az emberekben előforduló tripla-negatív öröklött mellrákot.
A laboratóriumban kidolgozott modell szerint a gátlószert a kemoterápia után adagolták, egyszersmind megelőzve a korábbi protokollok során tapasztalt mellékhatásokat, melyek során a tariquidar fokozta a vele egyidejűleg adagolt kemoterápiás szerek egészséges sejtekre gyakorolt toxicitását.
Az eredmények egyértelműen igazolták a laboratóriumi modelleket: azok az egerek, amelyekben a korai túlélő DTP-sejteket a kemoterápiás kezelést követően tariquidarral céloztak meg, szignifikánsan tovább maradtak tumormentesek, és tovább éltek társaiknál.
Mivel a kutatók egy régóta használt gyógyszer újfajta felhasználására tesznek javaslatot, így nincs szükség az olykor évekig tartó preklinikai vizsgálatokra. A kutatók bíznak abban, hogy a megfelelő partnereket bevonva nemsokára elkezdődhet ötletük klinikai tesztelése a rákbetegségek hatékonyabb gyógyításának érdekében.
Forrás: MTI
