A Nemzetközi Diabetes Szövetség legutóbbi becslése szerint napjainkban több mint 600 000, 15 év alatti 1-es típusú cukorbeteg gyermek él a világon. Az új esetek száma pedig évi 98 200-ra tehető.
Környezeti hatások a gyermekkori kezdetű, 1-es típusú diabetes epidemiológiai változásainak hátterében
Az elmúlt évtizedekben jelentősen nőtt a betegség kialakulása, hiszen Európában az 1989 és 2013 közötti periódusban átlagosan évi 3,4%-kal. Ez 20 éven belül a betegek számának duplázódását vetíti előre a kontinensen. Az epidemiológiai vizsgálatok kezdete óta nyilvánvaló, hogy a gyermekkori kezdetű, 1-es típusú diabetes előfordulási gyakorisága széles határok között ingadozik, amit egyaránt befolyásolnak geográfiai és klímaviszonyok, etnikai és demográfiai hatások.
De mi áll az 1-es típusú diabétesz kialakulásának hátterében?
Míg a betegség kialakulása során az autoimmunitás elsődleges kockázati tényezője a genetikai háttér, mégsem ez okozza a robbanásszerű növekedését, hanem inkább a környezeti tényezőknek a betegségre való hatása. A nemzetközi kutatások ellenére a legnépszerűbb háttérelméletek (például vírusinfekció, higiéniahipotézis, bélmikrobiom, áteresztő bél, D-vitamin-hiány) máig nem szolgálnak kielégítő magyarázattal.
Az összefoglaló célja a gyermekkori 1-es típusú diabetes epidemiológiájára vonatkozó aktuális adatok és háttérelméletek áttekintése.
ORVOSI HETILAP 2021 162. évfolyam, 1. szám
Időbeli változások és földrajzi különbségek
A gyermekkori kezdetű, 1-es típusú diabetes előfordulási gyakoriságának növekedését már az 1970-es évek elején, az epidemiológiai kutatások kezdetén felismerték. Elsőként a DERI-csoport (Diabetes Epidemiology Research International Group) igazolta a gyermekkori 1-es típusú diabetes gyakoriságának emelkedését a világ 15 országára vonatkozóan 1978 és 1988 között.
- megállapították, hogy Finnországban és a skandináv régióban volt a legmagasabb, Japánban és Mexikóban a legalacsonyabb
- felvetődött a betegség előfordulásának észak–déli irányú csökkenése, de a megerősítéshez nem állt rendelkezésükre kellő számú adat.
Az EURODIAB (Europe and Diabetes) kollaboratív hálózat 1989 és 2003 közötti 15 éves periódusban Európában 3,9%-os teljes éves növekedési rátát észleltek. A legnagyobb, 9,3%-os Lengyelországban, a legkisebb, mindössze 0,6%-os Spanyolországban volt. A kontinensen belül a betegség gyakorisága még mindig széles határok között mozog, bár az utóbbi időben a különbségek fokozatosan csökkentek.
A földrajzi különbségek feltárásakor az 1-es típusú diabetes gyakoriságának éghajlat szerinti megoszlását is megvizsgálták. A legnagyobb gyakoriságot az óceáni területeken írták le, ezt a kontinentális, a sivatagi és a mediterrán éghajlat követte, míg a legkevesebb esetet rendre a forró éghajlati övezetekben észlelték.
ORVOSI HETILAP 2021 162. évfolyam, 1. szám
Genetikai háttér
Az 1-es típusú diabetesszel kapcsolatos etiológiai kutatások – az autoimmun hajlamot kialakító genetikai háttér mellett – évtizedek óta elsősorban a feltehetőleg betegségirányú progressziót kiváltó környezeti faktorokra fókuszálnak. A számos feltételezett kockázati tényező közül a kezdeti vizsgálatok jórészt a lehetséges vírusinfekciókra és a táplálkozási faktorokra (anyatejes vs. tehéntejalapú táplálás) vonatkoztak. A kutatási eredményeknek köszönhetően a vírusoknak az 1-es típusú diabetes patogenezisében betöltött összetett szerepe egyre pontosabban körvonalazódik. Az infektív modell szerint bizonyos vírusfertőzések (például rubeóla, cytomegalovirus) az esetek egy részében közvetlenül a β-sejteket érintik, ami a szigetekben „citokinvihart” és sejtszétesést vált ki. Ez pedig gyorsan az inzulintermelő képesség megszűnéséhez és autoimmun 1-es típusú diabetes kialakulásához vezet.
Számos vírus (például entero-, herpesz-, parecho-, rota- és retrovírusok) provokáló szerepét sikerült bizonyítani. Melyek közül néhány etiológiai jelentősége a hatékony védőoltásnak köszönhetően ma már sok helyen elhanyagolható (ld. mumpsz és rubeóla).
Más kórokozók, így az enterovírusok által okozott fertőzés ma is gyakori gyermekkorban, és bár e törzsek igen változékonyak, 8–10 évente lecserélődnek. „Diabetogén tulajdonságuk” feltehetőleg a stabil genomikus régiójukban helyezkedik el, azaz a vírusevolúció során tovább vívődik.
A csecsemőtáplálási elmélet szerint a tehéntejben, illetve a tehéntejalapú tápszerekben jelen levő fehérjék (bovininzulin, bovin-szérumalbumin, kazein, β-laktalbumin) átjutnak a még éretlen tápcsatornán (áteresztő bél, ’leaky gut’), és a keringésbe kerülve idegen antigénként aktiválják a később autoreaktívvá váló T-lymphocytákat. De sem a TRIGR sem pedig a FINDIA tanulmányai nem igazolták ezt a hipotézist.
Az elmúlt évtized felfedezése, hogy számos környezeti hatás (például csecsemőtáplálás, császármetszés, korai antibiotikumhasználat) a humán mikrobiom fejlődésének és működésének módosításán keresztül befolyásolhatja az 1-es típusú diabetes kockázatát. Kimutatták, hogy a cukorbeteg gyermekek mikrobiom-összetétele más (a Bacteroidetes fajok száma nagyobb, a Firmicutes törzsé kisebb), mint az anyagcsere-egészséges kontrolloké.
A földrajzi különbségeket és a klimatikus hatásokat összegezve úgy tűnik, hogy az 1-es típusú diabetes az északi szélesség 40–60. foka között, óceáni éghajlaton, alacsonyabb átlaghőmérséklet és kevesebb napsütéses időtartam mellett a leggyakoribb.
Mi a helyzet a D vitamin hiánnyal?
A világ első számú „diabetes-forrópontjára”, Finnországra évtizedek óta emelkedő esetszám volt jellemző. Ez azonban 2006-ban stagnálni kezdett, melynek egyik lehetséges okának a néhány évvel korábban általánosan bevezetett, korai és folyamatos D-vitamin-pótlást vélik. Ugyanakkor a csecsemőkori D-vitamin-pótlás ma már egész Észak-Európában megvalósul. Az egyes területek között továbbra is fennálló különbségek miatt a D-vitamin-hiány nem tekinthető általános trigger tényezőnek a β-sejt elleni autoimmunitás elindításában.
Vegyi anyagok
Az 1-es típusú cukorbetegséggel kapcsolatba hozott vegyi anyagok és a természetben előforduló mikotoxinok listája hosszú, a tanulmányok eredményei ellentmondásosak. Mindezek tisztázására a közelmúltban Angliában nagyszabású ökológiai kutatást végeztek. Ezek során a vizsgált 53 kockázati tényező közül mindössze néhány környezeti (szálló por, nitrogén-dioxid, nitrogén-oxidok, szén-monoxid, talaj-ólomtartalom, éjszakai kültéri fény) és demográfiai hatás (túlzsúfoltság, népsűrűség, etnikum) mutatott összefüggést az 1-es típusú diabetesszel, de a többváltozós regressziós elemzésben már csak a radonsugárzás és a többszörös deprivatiós index (IDM, index of multiple deprivation: a foglalkoztatás, a lakhatás, a jövedelem, a képzettség, az egészség, a bűnözés és a lakókörnyezet dimenziója mentén képzett mutató) esetén maradt statisztikailag szignifikáns a kapcsolat.
Oltások
Hasonlóan ellentmondásosak az adatok a védőoltásoknak az autoimmunitást kiváltó lehetséges szerepére vonatkozóan. Egy 23 tanulmányt összesítő analízis arra a következtetésre jutott, hogy a vizsgált 16 vakcina nem növeli a gyermekkori 1-es típusú cukorbetegség kockázatát. Sőt a BCG-oltás olyan potenciális immunmodulátorként keltette fel az érdeklődést, amely elméletileg csökkentheti az autoimmun hajlamot.
Etnika
Az 1-es típusú diabetes előfordulásának etnikai befolyásoltságát egyes népcsoportok tartósan alacsony (ld. Japán: 2,0; Kína–Sanghaj: 3,1; Tajvan: 5,0 eset/100 000 fő/év) és a soknemzetiségű országokra jellemző jelentős gyakoriságbeli különbségek is alátámasztják (ld. Egyesült Államok, ahol a fehér fiatalok körében nyolcszor magasabb a gyermekkori 1-es típusú cukorbetegség, mint az őslakos indiánok között.)
Életkor és nem szerinti eltérések
A korcsoport-specifikus elemzések szerint az 1-es típusú diabetes az iskoláskort megelőző években és serdülőkorban halmozódik. Az életkori megoszlás kétcsúcsú mintázata mindkét nemre jellemző, a lányokál kissé korábban. Az EURODIAB eredményei szerint Európában az évi növekedés mértéke
- a legfiatalabb, 0–4 éves gyermekek körében a legmagasabb (5,0%),
- az 5–9 éves gyermekek körében közepes (3,7%),
- a 10–14 éves korosztályban a legalacsonyabb (2,1%).
Megfigyelések szerint az autoimmun betegségek általában a nők között fordulnak elő gyakrabban. A gyermekkori 1-es típusú diabetes azonban a populációk döntő többségében közel azonos a két nemben.
Szezonalitás és ciklicitás
A legtöbb közlés szerint az új esetek megjelenésének csúcsa az őszi–téli hónapokra esik, amit az ezen időszakra tehető légúti vírusfertőzésekkel magyaráznak. Több felső légúti kórokozó (például H1N1, H3N2, influenza B-vírus, parainfluenza-vírus) esetén már igazolták is az 1-es típusú diabetes kockázatának növekedésével való patogenetikai kapcsolatot.
Kivonat: Dr. Lukács Krisztina, Dr. Pánczél Pál és Dr. Hosszúfalusi Nóra írásából, mely az ORVOSI HETILAP 2021 162. évfolyam, 1. számában jelent meg.
Forrás: SportosCukros
