A depresszió és a szívbetegség közötti kapcsolat

0

A depresszió fokozza a szívbetegségek kockázatát, a szívbetegségek pedig a betegek részénél depressziót okoznak – írja a Magyar Kardiológusok Társasága. 

Már évtizedek óta tanulmányozzák a depresszió és a szívbetegség összefüggését, és tudjuk, hogy kölcsönösen összefüggenek. A European Heart Journal című folyóirat tanulmányában kimutatták, hogy 5 szívbetegből durván 1 főnek van súlyos depressziója, és még ennél is nagyobb arányban számolnak be a szívbetegek a depresszió különböző tüneteiről. Ám az is igaz, hogy a depresszió is jelentősen növeli a szívbetegség kockázatát, legalább 64 százalékkal, derül ki az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Szív, Tüdő és Vér Intézetének kutatásából.

Miért van köztük ilyen bonyolult összefüggés?

„Ez már 25 éve jó kérdésnek számít, és még mindig keressük a választ” – mutatott rá Robert Carney, a St. Louis-i Washington Egyetem Orvostudományi Intézetének pszichiáter professzora. 2014-ben társszerzője volt az Amerikai Szív Társaság tudományos közleményének, amely szerint a depressziót a szívinfarktus utáni rossz életkilátások kockázati tényezőjének kell elismerni.

„Többféle tényező van két nagyobb csoportban. Az egyik csoport biológiai, a másik pedig viselkedési” – mondta a professzor. A depresszióval élők erősebb választ adnak a stresszre, ezért több cortisol hormont bocsájtanak ki ilyenkor. A túl magas cortisolszint károsíthatja a szívet – magyarázta Carney professzor.

Betegségek depresszió miatt 

Akinek depressziója van, annak kontrollálatlan magas vérnyomása, szaporább szívritmusa, magasabb gyulladásszintje és több összetapadt vérlemezkéje lehet, ami vérrögképződést okozhat.

Ha a viselkedési oldalt nézzük, akkor Carney professzor szerint a depresszióval élők hajlamosabbak olyan viselkedési formákra, amelyek növelik a szívbetegség kockázatát, ilyen például az egészségtelen táplálkozás, a testsúlygyarapodás, a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás és a testmozgás hiánya. Az is kevésbé jellemző rájuk, hogy beszedjék a szükséges szívgyógyszereket.

Ám nem minden depressziós embernél alakul ki szívbetegség – jegyezte meg Carney professzor. És ehhez hasonlóan nem minden szívbeteg lesz depressziós. Vannak olyan betegek, akik a depressziónak semmilyen jelét sem mutatják egy kardiológiai esemény után. Másoknál viszont a szívproblémák súlyosbítják a háttérben meglévő mentális betegségeket.

Antidepresszáns szívbetegeknek

A szelektív szerotoninvisszavétel-gátló gyógyszerekről (SSRI), valamint a pszichoterápiáról már bebizonyították, hogy segítenek a szívbetegséggel élő pácienseknek – mutatott rá Carney professzor. Ám az még nem világos, hogy ezeknek van-e bármilyen előnyös hatásuk a szív állapotára. A kutatások eddig vegyes eredményeket hoztak.

Azt viszont továbbra is állítjuk, hogy ha korán, már az első tünetek megjelenésekor elkezdjük kezelni a depressziót, az jelentősen hozzájárul a mentális egészség javításához – fejtette ki Carney professzor. „Minél korábban kezdjük meg a kezelést, annál nagyobb a siker esélye ahhoz képest, mintha késlekednénk.”

A leggyakoribb időskori pszichés zavarok

Elsőként kell említeni a szorongást, mely különösen az arra korábban is hajlamosaknál jelentősen felerősödik. A szorongás mellett szinte szükségszerűen megjelenik a depresszió is, a kilátástalanság érzése, a hangulati nyomottság, kedvetlenség, érdektelenség, örömtelenség tüneteivel. Az állandó, ok nélküli fáradtság, gyengeség, alvászavar, étvágytalanság, fogyás, gyomor -és bélpanaszok hátterében sok esetben a depresszió áll.

Forrás: MKT

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com