Szűrővizsgálat-sorozatot indított Kaposvár

0

Szűrővizsgálat-sorozatot indított a kaposvári önkormányzat a lakosság egészségi állapotának javításáért a közelmúltban – mondta Szita Károly (Fidesz-KDNP) polgármester a somogyi megyeszékhelyen pénteken.

A témában tartott sajtótájékoztatón jelezte: a vizsgálatok az Egészséges Kaposvár 2030 program keretében, a Kaposi Mór Oktató Kórházzal együttműködve folynak azzal a céllal, hogy az évtized végére a kaposváriak legyenek a legegészségesebbek Magyarországon.

Szeretnénk, ha a kaposváriak rendszeresen részt vennének szűrővizsgálatokon, de az a tapasztalat, hogy az emberek nem szívesen mennek be a kórházba, ezért a vizsgálatokat visszük el hozzájuk – közölte Szita Károly.

A politikus beszámolt arról, hogy elsőként az általános és középiskolákat keresték fel, ahol 700 pedagógusnál végezték el a vérnyomás-, pulzus- véroxigénszint-mérést, vércukor-, testtömeg- és testzsírszázalék-mérést, csontsűrűségmérést és egyebek mellett a vérszegénység alapszűrést is magába foglaló vizsgálatsort.

Most már az óvodákban folynak a szűrések, a tervek szerint később a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kaposvári kampuszának, majd a helyi nagyvállalatok dolgozói kerülnek sorra – tette hozzá.

Szita Károly kitért arra, az április közepén nyíló kaposvári Polgárok Házában egészségpontot alakítanak ki, amelyet 20 millió forint értékben látnak el szűrővizsgálatokhoz szükséges eszközökkel, így a vizsgálatok ott is elérhetőek lesznek.

A polgármester a szűrések fontosságára utalva arra hívta fel a figyelmet, hogy az idejében felismert betegségek sikeresen gyógyíthatók.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com