Elváltozások széles körét okozhatja az e-cigaretták közben keletkező gőz

0

Elváltozások széles körét okozhatja az e-cigaretták közben keletkező gőz – mutatott rá egy egereken végzett kísérlet után friss tanulmányában egy amerikai kutatócsoport. 

Az egereken végzett vizsgálat során három csoportra osztották az állatokat: kísérleti és két kontrollcsoportra. Ez utóbbiak normál szobai levegőnek és kontrollanyagként használt folyadékgőznek voltak kitéve, a kísérleti egereket pedig a Juul e-cigi „füstjének” tették ki négy hétig, minden nap. Az ezt követő teszteken gyulladás és genetikai károsodás nyomait keresték, hogy megállapítsák a különbségeket a csoportok között– írja a hvg.hu.

Az eredmények arra utalnak, hogy az e-cigi füstjének kitett egerek lényegesen több limfocita és neutrofil granulocita fehérvérsejt jeleit mutatták az úgynevezett bronchoalveolaris mosófolyadékban. Emellett molekuláris és sejtes elváltozásokat is megfigyeltek a tüdőben.

Az egereken végzett kísérletek eredménye ugyan egy az egyben nem fordítható át emberi szervezetre, de annyira mindenképpen, hogy erősíti az e-cigizés körül sokasodó kérdőjeleket, illetve felkiáltójeleket.

Forrás: HVG 

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com