A tudatos álmodás tanulható, a rutinos tudatos álmodók pedig segíthetnek közelebb jutni a rémálmok természetének megértéséhez vagy éppen az álmatlanságban szenvedők megsegítéséhez – állítja Bogdány Tamás és Simor Péter. A PPK Alváslaborjának két kutatója Philippe Peigneux-vel, a Brüsszeli Szabadegyetem munkatársával közösen publikálta a tudatos álmodás tanulmányozásának új kereteit összegző cikkét a PNAS hasábjain. A szerzőket arról kérdezte az egyetem, hogy mit takar a prediktív kódolási modellnek nevezett koncepció, és miért jó, ha valaki megtanul tudatosan álmodni.
Az olyan furcsa tapasztalatok, mint a levitáció, a repülés, lebegés és testen kívüli élmények álombeli megjelenése, továbbá az álomélmények rendkívüli részletgazdagsága már régóta foglalkoztatja a kutatókat – emlékeztet Simor Péter. Bár a tudatos álmodás jelenségének kutatása egy szűk terület, egyaránt megközelíthető az alvással, az észleléssel vagy a tudat kérdéseivel foglalkozó kutatók számára. A téma ugyan Steven LaBerge amerikai pszichofiziológus működése nyomán már 40 éve bekerülhetett a tudományos gondolkodásba, ám a kutatók számára még mindig sok a feltáratlan kérdés. Az empirikus vizsgálatok hátráltatói és egyben kihívásai közé tartozik, hogy a jelenség előfordulása viszonylag ritka a populációban, továbbá, hogy a jelenség természete miatt (alvás során, bizonytalan időpontban való megjelenés) nehezen figyelhető meg laboratóriumi körülmények között. Emellett a mai napig hiányzik egy olyan, átfogó elméleti háttér, amely – már csak a tudat kérdéskörének jelenléte miatt is – kielégítően tudná magyarázni a jelenséget. Ehhez a formálódó keretrendszerhez igyekszik hozzájárulni a kutatók által most a PNAS-ben közölt cikk.
Maga a prediktív kódolás nem új fogalom, az információtechnológia felől érkezett – folytatja Bogdány Tamás. Megközelítését az agy működésével kapcsolatban korábban is alkalmazták, mikor Hermann von Helmholtz a 19. században – Kant hatására – az észlelés és az azt megelőző tapasztalatok viszonyán gondolkodott. Az azonban friss fejlemény, hogy az emberi agy vizuális információfeldolgozásán keresztül ez a szemlélet szélesebb körben megjelent az idegtudományban és ezáltal a pszichológiában is termékenynek bizonyulhat. A prediktív kódolás (vagy prediktív feldolgozás) szemlélete szerint a korábban szerzett tapasztalataink összevetése a pillanatnyi tapasztalatainkkal folyamatos és jelen van a hierarchia minden szintjén: a szenzoros feldolgozástól az információk szintetizálásán át a metakognícióig, saját belső modellünkön keresztül szemléljük és formáljuk mindenkori tapasztalatunkat. Ez a megközelítés az álomkutatás szempontjából azért kiemelt jelentőségű, mert az alvás során a szenzoros bemenetek korlátozottsága áll éles kontrasztban az élénk és összetett álomélményekével. Az álomélmények furcsasága gyakorta éppen abban áll, hogy az álombeli tapasztalatok a valóságban nem lennének lehetségesek, ugyanakkor amíg tartanak, kritika nélkül fogadjuk el azokat, nem ismerve fel azt a tényt, hogy álmodunk.
Egy másik terület, ahol a prediktív kódolás szemléletformálónak bizonyult, az én (self) kialakulása, és ebben a testből származó ingerek feldolgozásának, az interocepciónak van szerepe. A jelen cikk közös rendszerbe foglalja a testből származó ingerekről, az öntudatról és az álomélményekről származó ismereteinket a prediktív kódolás keretrendszerével. Érdekesség, hogy a PPK egy másik laborjában Köteles Ferenc vezetésével a korábbi években lezajlott pszichofiziológiai kutatások, az interocepcióval kapcsolatos ismeretek lehetőséget nyitottak arra, hogy a saját testből érkező élményeket egyre jobban tudjuk vizsgálni és értelmezni, akár az álombéli élmények kapcsán is. „Így fordult a figyelmünk afelé, hogy az alvó, de álmok során mégis aktív agy sajátos tapasztalatai és a szintén alvó, relaxált test felől érkező ingerek közötti konfliktusok feloldását a prediktív kódolás szemléletében vizsgáljuk” – magyarázza Simor Péter.
Mindezt jól illusztrálja a következő példa: alvás közben a testünk ellazul, izmaink elernyednek. Ha álmunkban egy vadállat elől kell menekülnünk, és emiatt elfutnánk, de azt érzékeljük, hogy nem mozdul a lábunk, akkor agyunk számára két lehetőség van, hogy feloldja a végrehajtandó parancs (lábmozgás) és szenzoros bemenet (alvó, ernyedt láb) közötti konfliktust: vagy azt a tapasztalatot kelti, hogy lábunk mozgása akadályoztatott (vízben gázolunk, vagy lábunkat béklyó köti), vagy pedig a végrehajtó parancsot fokozza addig, ameddig az át nem töri az alvó test ernyedtségét, és ekkor nagyot rúgunk és valószínűleg felébredünk. A prediktív kódolás ezen szemlélete a jelfeldolgozás és az átélt élmény kapcsolatáról, továbbá, maga a konfliktus hiánya (amikor a szenzoros bemenet információja átmenetileg nem kerül feldolgozásra, nem okoz konfliktust, és ezáltal szabadon futkározhatunk álmunkban) a szerzők véleménye szerint sokban segítheti a szubjektív valóságunk megértését úgy alvás, mint ébrenlét során. Ebben remélnek segítséget a tudatos álmodás tanulmányozása által.
A tudatos álmodásnak mint tevékenységnek nem csak a laboratóriumban lehet haszna: az előző példából kiindulva, amíg mi azzal oldunk fel egy, a rémálomban való menekülés által kiváltott szenzoros konfliktust, hogy felébredünk (vagy ami még rosszabb, hogy az álomban béklyóba kerülünk), addig tudatos álmodóként lehetőségünk van felismerni tapasztalataink álom-természetét, beavatkoznunk a saját álmunkba, és egy varázsütésre mondjuk állatkertté változtatnunk a helyszínt, ahol a ketrec rácsa mögött lévő oroszlánt teljes testi nyugalomban szemlélhetjük.
A tudatos álmodók tehát „szintet lépnek”: tudatában vannak annak, hogy ami történik, azt álmodják, sőt, akár tudatosan is képesek úgy alakítani az álombéli történetet, hogy a felmerülő szenzoros konfliktusok – vagy más néven – prediktív hibák meghaladása révén az álom folytatható maradjon.
A fentiekből látható, hogy az álmodó agy valamiért úgy tűnik, érdekelt az ilyen konfliktusok gyors megszüntetésében: álmok során ritkán állunk kritikusan az amúgy valóságban lehetetlen tapasztalatainkhoz, és ha igen, akkor is gyakran megmagyarázzuk (kimagyarázzuk) őket. Amennyiben a konfliktus hosszabban fennállna, felébredünk, vagy tudatosulunk.
Egy másik példa erre, amikor álmunk során egy angol barátunkkal beszélgetünk, de az hirtelen hibátlan francia kiejtéssel szólal meg, akkor a predikció (angolul fog beszélni) és az álombéli meglepetés (így egy angol nem beszélhet), vagyis a predikciós hiba kiküszöbölése be fog következni az álomban, például úgy, hogy az álmodó „rájön” valójában egy francia barátjával sétál (a környezet egy elemének frissítése a kontextushoz), vagy pedig felismeri, hogy álmodik (ez a kontextusra irányuló reflexió, mely frissítés a hierarchia egy magasabb szintjén). Az ellentmondás mindenképp megszűnik a hierarchia valamelyik szintjén, és mi szerencsés esetben nyugodtan, kipihenve ébredhetünk reggel.
A kutatók szerint az álomban való reflektív bennmaradás képessége, a tudatos álmodás fontos rekreációs értékkel is bírhat, segítségével szer hatása nélkül érhetők el különleges élmények, s ezek mentálhigiénés hatásai kedvezőek lehetnek. Vagyis a tudatos álmodás hasonlóan más, a tudat megfigyelésére irányuló módszerekhez, pl. a meditációhoz, pozitív hatással bírhat a szorongás oldására, de akár a rémálomzavar-problémákban is lehet terápiás szerepe a jövőben.
A tudatos álmok tudományos vizsgálata, az egyéni különbségek feltérképezése a közeljövőben immár empirikus kísérletekkel is folytatódik a Tudatos Álmodók Egyesületével együttműködésben az ELTE PPK Alváslaborjában.
Forrás: ELTE PPK
