A gerinceredetű fájdalom kialakulásában és fennmaradásában nem csak a gerincünk morfológiai állapota és általános egészségi állapotunk, de számos környezeti, életmódbeli és lélektani tényező is szerepet játszik. Az Országos Gerincgyógyászati Központ Pszichológiai Ambulanciája azért jött létre, hogy a gerincbetegségekhez kapcsolódó lélektani állapotokat vizsgálja és kezelje. Az ambulancia beutaló köteles, OEP által támogatott, az egész országból fogadja a pácienseket, és szükség esetén a gerincbetegségekhez kötődő pszichiátriai zavarok farmakoterápiáját is biztosítja.
Nemzetközi kutatások szerint a deréktáji fájdalom 2019-ben 568 millió embert érintett világszerte. Magyarországon ötből egy ember szenved deréktáji panaszoktól (a férfiak 17%-a, a nők 22%-a). A krónikus, három hónapnál hosszabb ideje fennálló fájdalom nemcsak az egyénre és családjára, hanem a munkáltatóra és az egészségügyi rendszerre is jelentős terhet ró. Nehezíti a kórkép kivizsgálását és kezelését, hogy a képalkotó diagnosztikai vizsgálatokkal azonosítható degeneratív elváltozások mértéke és a panaszok intenzitása között gyakran nem található egyértelmű összefüggés. A tünetmentes emberek 25-50%-a él porckorong-sérvvel úgy, hogy nem is tud róla, míg a nagy szenvedéssel járó krónikus derékfájdalom hátterében az esetek jelentős részében nem azonosítható a panaszokat maradéktalanul magyarázó egyértelmű morfológiai eltérés. Ez utóbbit nevezzük nem specifikus derékfájdalomnak.
Nemzetközi irányelvekben széles körben elfogadott tény, hogy a derékfájdalom egy biopszichoszociális szindróma. A kialakulásának pontos hatásmechanizmusa nem ismert, de az ma már igazolódott, hogy a fájdalom kronicizálódása szempontjából a pszichoszociális rizikófaktorok jelentős szerepet játszanak. A pszichoszociális rizikófaktornak nevezzük szinte az összes olyan a lélektani és társas tényezőt, amik negatívan befolyásolják a fájdalommal való hatékony megküzdést, így hozzájárulhatnak a fájdalom állandósulásához. A pszichoszociális rizikófaktorok közé tartoznak a különböző mentális zavarok (pl. depresszió, szorongás, alvászavar), azok a személyiségjegyek, amik túlterhelik akár a szervezetet (pl. perfekcionizmus, túlzó önfeláldozás stb.), akár a kapcsolatot (pl. egyedülléttől való félelem, indulatkezelési nehézség stb.), csakúgy, mint a fájdalommal való maladaptív megküzdés (pl. túlzott passzivitás, beszűkülés, fájdalom katasztrofizálás, tehetetlenség, rumináció, szerabúzus). További kockázatot jelent a betegség fennmaradására nézve, ha a kapcsolataink túlzottan konfliktusosak, vagy éppen elhanyagolók. Hiszen, ha valaki csak a betegsége által tudja megszerezni a kapcsolatból azt a figyelmet, amire szüksége van, az szintén hozzájárulhat a fájdalom fennmaradásához, ezt hívjuk betegségelőnynek. A rizikótényezők között szerepelnek környezeti tényezők is, mint például a munkánkból, életterünkből, életmódunkból adódó feszültségek. Továbbá vannak olyan tényezők is, amikkel mi magunk sem vagyunk tisztában: a feledésbe merült korábbi vagy gyerekkori traumák, tudattalan érzelmi konfliktusok észrevétlenül hatnak a vázizomrendszerre, és hozzájárulhatnak a fájdalom fennmaradásához.
A visszatérő, szűnni nem akaró derékfájdalom esetén valamennyi páciensnek hasznos lehet átgondolni életmódját, életvitelét, hogy azokban változást eszközölve segítse gyógyulását. Vannak azonban olyan esetek, amikor a fájdalom már olyan mértékben kihatással van a mentális jóllétre, hogy a pszichológiai kivizsgálás erősen javallott. Ha a páciens élettere beszűkült, nem jár el otthonról, életminősége leromlott, akkor mindenképpen javasolt a pszichológiai kivizsgálás. Emellett intő jel lehet, ha társas kapcsolatait a fájdalomra hivatkozva megszakította, vagy családi kapcsolatai romlásáról számol be. Ha életét, betegségét kilátástalannak, reménytelennek éli meg, a fájdalommal kapcsolatban a tehetetlenség érzése dominál. Ha munkájával elégedetlen, krónikus munkahelyi feszültségekkel, egzisztenciális nehézségekkel küzd. Ezeknél a pácienseknél a szomatikus kezelés mellett az állapotjavuláshoz nagy valószínűséggel szükség van pszichológiai, pszichiátriai kezelésre.
A fájdalomkutatások mára már bebizonyították, hogy nem létezik fájdalom-beteg személyiség: ahogy minden ember más, minden fájdalom kialakulását és fennmaradását megannyi különböző biológiai, pszichológiai és környezeti tényező befolyásolja, ezért a fájdalomra javasolt pszichoterápia típusa is egyénenként eltérő. A pszichológiai állapotfelmérés alapján a pszichológus kompetenciája eldönteni, hogy mely terápiás módszer indikált az adott páciensnek. Azoknak a pácienseknek, akiknek a lélektani faktorok a fájdalom megélésében játszanak döntő szerepet, ott a fájdalommal való megküzdés fejlesztése lehet az elérendő cél. A terápia modalitását a leginkább érintett lélektani területek mentén érdemes kiválasztani. Vannak páciensek, akiknek egy néhány alkalmas edukáció sokat segít a fájdalomhoz kötődő téves hiedelmeik, és a szorongások csökkentésében. Akiknek viszont a feszültségeik legjava a fájdalomhoz kapcsolódó negatív gondolkodásból eredeztethető, ott a kognitív viselkedésterápiás kezelés lehet indikált. Azok a páciensek, akiknek izomzata állandó feszültségben van, és ez akadályozza például, hogy a gyógytornával állapotjavulást lehessen elérni, az autogén relaxáció elsajátításával képesek lehetnek megtanulni izmaik ellazítását.
A mindfulness meditáció hozzásegíti a pácienst, hogy állapotát elfogadja, betegségéről ítélkezés mentesen gondolkodjon, ahol pedig a fájdalomélmény az amúgy is esékeny önszabályozási készséget kibillenti, ott szóba jöhet a hipnoterápiás kezelés. Azoknak a pácienseknek, akiknek a fájdalmuk hátterében nem azonosítható morfológiai eltérés, azoknak a fájdalom tünetek hátterében mélyebb intrapszichés tényezők feltételezhetők.
Forrás: Országos Gerincgyógyászati Központ
