Lassult a globális gyógyszeripar növekedése a pandémia után

0

A koronavírus-járványhoz kötődő jelentős 2020-21-es növekedés után a globális gyógyszeripar a szokásos ütemére lassult vissza – közölte a BDO nemzetközi könyvvizsgáló kedden az MTI-vel.

A nemzetközi BDO minden évben elkészíti a NASDAQ Biotechnológiai Indexen (NBI) jegyzett vállalatok – 2021 végén 367 cég – legfrissebb éves beszámolóinak elemzését, hogy feltárja a biotechnológiai iparág fontos trendjeit. A közleményben kiemelték, elemzésük azt mutatja, hogy a 2020-as, hihetetlen növekedési ütemnek vége, de a biotechnológiai ipar továbbra is ellenálló.

A részvényárak 2021-ben a pandémia alatti 24 százalékos megugrás után ugyanennyit estek, ami azt jelenti, hogy lényegében a korábbi, 2017-2019-es szintekre álltak vissza. Mindez azonban csak a befektetői hangulat csillapodását jelenti, az NBI-ben szereplő vállalatok bevétele ugyanis 2021-ben 37 százalékkal nőtt, szemben a 2020-as 10 százalékos növekedéssel, így a tavalyi az egyik legnagyobb növekedés az elmúlt években.

A megnőtt bevételeket a vállalatok kutatás-fejlesztés (K+F) tevékenység helyett elsősorban saját részvények visszavásárlására költötték. Ez azonban nem jelenti a kutatási projektek leállását, csak a bővülés üteme tért vissza a korábbi állapotba – írják a közleményben.

Hangsúlyozták, fontos trend a biogyógyszeripar töretlen növekedése. Ebbe a részszegmensbe azok a készítmények tartoznak, amelyeket élő organizmusok segítségével állítanak elő. A BDO gyártási kapacitások keresletét és kínálatát nyomon követő bioTRAKR adatbázisa szerint a biogyógyszeripari eladások 60 százalékkal nőttek az elmúlt öt évben, míg a hagyományos gyógyszerértékesítések 22 százalékkal. Jelenleg a biogyógyszer-értékesítés a globális gyógyszerpiac 18 százalékát teszi ki.

A világszerte emelkedő alapkamatok és a dráguló hitelek, források, valamint a befektetők válsághoz kötődő, óvatosabb befektetései miatt a gyógyszergyártók kétszer is meggondolják, milyen projekteket fejlesszenek a közeljövőben – mutatnak rá a közleményben.

Forrás: MTI

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com