Sikeresen változtatták meg három beültetésre váró vese vércsoportját cambridge-i kutatók, ezzel jelentősen javították a várakozó betegek esélyeit, hogy megtalálják a szervezetüknek megfelelő donorszervet.
Egy A vércsoportú ember veséje nem ültethető át egy B vércsoportú páciens szervezetébe, és ez fordítva is igaz – írta a The Guardian online kiadása hétfőn a cambridge-i kutatókra hivatkozva.
A tudósok úgynevezett normotermikus gépi perfúziót alkalmaztak, vagyis olyan eljárást, amelynek során oxigénnel dúsított vért juttatnak át az emberi vesén, hogy hosszabb tárolásra tegyék alkalmassá. A bejuttatott vért egy enzimmel is dúsították. Az enzim eltávolította a vese vérereiben lévő, vércsoportra jellemző anyagokat, így a vese 0-s vércsoportúvá változott.
Serena MacMillan, a Cambridge-i Egyetem PhD-hallgatója elmondta: „Az enzimet egy darab emberi veseszöveten alkalmaztuk, és nagyon gyorsan kiderült, hogy az antigének eltűntek”. Hozzátette: ez azt jelentette számukra, hogy az eljárás megvalósítható, és már csak az volt hátra, hogy az enzimet teljes méretű emberi veséken is kipróbálják.
A kísérletben B vércsoportú emberi vesén normotermikus perfúziós géppel pumpálták át az enzimet, és ezzel mindössze néhány óra alatt 0-ás vércsoportúvá alakították át.
Nagyon izgalmas belegondolni, hogy ez potenciálisan milyen hatással lehet sok ember életére”
– hangsúlyozta a kutató.
A The Guardian által idézett adatok szerint a kisebbségi etnikai csoportokhoz tartozó páciensek gyakran egy évvel tovább várnak a transzplantációra, mint a fehér betegek, így ennek a kutatásnak az eredménye különösen nagy hatással lehet rájuk. A kisebbségi közösségekből származó emberek nagyobb valószínűséggel tartoznak a B vércsoporthoz, de mivel ebben a körben alacsony a donorok aránya, nincs elegendő vese – emlékeztetettek a kutatók.
2020-21-ben az Egyesült Királyságban az összes szervadományozás alig több mint 9 százaléka származott fekete és etnikai kisebbséghez tartozó donortoktól, míg a veseátültetésre váró betegek 33 százaléka volt fekete és etnikai kisebbséghez tartozó beteg.
A kutatóknak most azt kell megvizsgálniuk, hogy 0-ás vércsoportúvá változtatott vese hogyan reagál majd a páciens vércsoportjára a normál vérellátásban. A gép segítségével ezt is ellenőrizni tudják még az embereken végzett tesztelés előtt: 0-ásra módosított vesékbe ugyanis különböző vércsoportú vért vezethetnek be, hogy megfigyeljék, hogyan reagál a vese.
Mint Mike Nicholson, a Cambridge-i Egyetem transzplantációs sebészetének professzora elmondta: a veseátültetés egyik legnagyobb korlátja az a tény, hogy a vércsoportnak kompatibilisnek kell lennie. Ennek az az oka, hogy a sejtek felszínén olyan antigének és markerek vannak, amelyek A vagy B vércsoportúak lehetnek. „A szervezet természetes módon termel antitesteket azok ellen, amelyekkel nem rendelkezünk” – magyarázta.
Aisling McMahon, a Kidney Research UK kutatási igazgatója szerint Nicholson és MacMillan kutatása „potenciálisan megváltoztathatja a világot”. A Kidney Research UK közhasznú szervezet által finanszírozott kutatás eredményeit bemutató tanulmány rövidesen megjelenik a British Journal of Surgery című folyóiratban.
Forrás: MTI