A „gaslighting” nehezen felismerhető és kivédhető érzelmi, mentális abúzus, amelynek során a bántalmazó érvényteleníti a másik fél valóságérzékelését. Következésképp az elszenvedő megkérdőjelezi önmagát, elveszíti az önbizalmát és döntésképtelenné válik, ami komoly mentális betegségeket generálhat, akár öngyilkossághoz is vezethet. A jelenségről Vizin Gabriella, az ELTE klinikai szakpszichológusa beszélt.
George Cukor Gázláng című filmjének főszereplője egy ifjú pár, akik Olaszországból Londonba költöznek. A házban különös dolgok történnek, bizonyos tárgyaknak nyomuk vész, furcsa zajok kísérik az ott lakók mindennapjait, a házban működő gázlámpák fénye hol elhalványul, hol felerősödik. A furcsa jelenségekért azonban nem Paula korábban itt meghalt nagynénjének szelleme a felelős, a történet ennél csavarosabb. És a csavarok közül az egyik legérdekesebb, hogy tökéletesen mutatja be a „gaslighting” (gázlángozás) jelenségét, amelyről manapság egyre többet hallani.
A gázlángozás során a bántalmazó különböző eszközökkel elbizonytalanítja a bántalmazott valóságérzékelését és önmagába vetett hitét azért, hogy az ő kezében legyen a kontroll – mondja Vizin Gabriella klinikai szakpszichológus és kognitív viselkedésterapeuta, az ELTE Klinikai Pszichológia és Addiktológia Tanszék egyetemi adjunktusa. A jelenséget nemcsak partnerkapcsolatokban, gyermek és szülő viszonyában, munkahelyen fedezhetjük fel, hanem össztársadalmi szinten is: mindenhol jelen van, ahol kialakulhat alá-fölérendeltségi viszony.
A gaslighterek ugyanis nem az egyenrangú partnert látják a másikban, hanem hierarchikus rendszerben gondolkodnak,
és így is kategorizálják az őket körülvevő embereket.
A jelenséget nem szabad összemosni az érzelmi manipulációval. A manipuláció során nem mondjuk ki nyíltan és őszintén, hogy mire vágyunk, hanem kerülőutakat keresünk. Ezeknek a kerülőutaknak vannak olyan formái, amelyek nem fájdalmasak, nem bántják a másikat, ilyen például egy szarkasztikus megjegyzés, ami minden emberi kapcsolatban előfordul. Ezzel szemben a bántalmazások kategóriájába sorolt gázlángozás célja a teljes kontroll megszerzése, a másik valóságának érvénytelenítése.
Az elkövetők között vannak, akik nyíltan, hangosan lépnek fel másokkal szemben, akár fizikailag is bántalmazzák áldozatukat, és vannak olyanok is, akik a passzívabb, nehezebben megfogható „dicsérek, majd büntetek” elv követői. „Eleinte kedves az áldozattal, majd egyre többet kritizálja és megkérdőjelezi. Maga az áldozat pedig nem érti, mi történik, próbálja jelezni a másiknak, hogy ez őt zavarja, kellemetlen neki, majd a végén feladja, belenyugszik. Sőt van egy pont, amikor elkezdi megvédeni a bántalmazót, annyira azonosul azzal a szereppel, amit a bántalmazó számára kijelölt” – fogalmaz a szakértő.
De miért veszi védelmébe az áldozat a gaslightert? „A kognitív disszonancia miatt. Amikor összeegyezhetetlenné válik az áldozat által érzékelt valóság és a bántalmazó által közvetített valóság, belső feszültség keletkezik, és az elme ilyenkor megpróbálja csökkenteni a feszültséget. Például úgy, hogy azt gondoljuk, önszántunkból szegtük meg a saját szabályainkat vagy változtattuk meg a véleményünket. Kognitív disszonanciát okozhat például az, ha fontos nekünk, hogy tudatosan és egészségesen étkezzünk, mégis van olyan, hogy a gumicukrot választjuk a gyümölcs helyett” –magyarázza Vizin Gabriella.
A valóságok összeegyeztethetetlensége, a saját érzékelésünk ilyen szintű megkérdőjelezése nem meglepő módon igen súlyos mentális zavarokat generálhat. A szakértő szerint az áldozatoknál nem ritka, hogy depresszió és/vagy szorongás alakul ki, a függőségek és az öngyilkosság sem kizárt. Az áldozat szerepét sem egyszerű felismerni, pont azért, mert az önbizalma megrendül, és elbizonytalanodik abban, hogy amit lát, hall, gondol és érez, az a valóság, és az úgy van jól.
Figyelmeztető jel lehet a gázlángozásra az, ha a főnökünk vagy a partnerünk rendszeresen meghazudtolja és megkérdőjelezi azt, amit mi állítunk és teszünk. Hazugságokat terjeszt rólunk, és ha megpróbáljuk kérdőre vonni, akkor nem érti, miről beszélünk, azt állítja, képzelődünk, vagy őrültnek titulál bennünket. A gázlángozó mindig ragaszkodik a saját igazához, és nem veszi figyelembe sem a tényeket, sem mások nézőpontját vagy az érzéseit. Kigúnyol vagy tagad bizonyos múltbeli eseményeket.
A gaslightereket főleg a narcisztikus, egyes szakértők a pszichopátiás személyiségtípusokhoz kötik.
Ezek a személyiségtípusok nem képesek az empátiára, ahogy arra sem, hogy a másik helyzetébe belehelyezkedjenek. Van bennük egy erős alkalmatlanságérzés is, rendkívül bizalmatlanok és általában rosszat feltételeznek a másikról. Ezért is akarják maguknál tartani az irányítást, mivel az egyfajta biztonságérzetet ad nekik. Vagyis náluk a gázlángozás nem feltétlenül tudatos cselekvés, inkább a személyiségük része, és nem igazán értik, mi ezzel a gond. A szakértő azt is hozzáteszi, hogy a gaslighterek zöme feltehetően úgy nő fel, hogy nem tapasztalta meg az együttérzést vagy az empátiát, és lehet, hogy ők maguk is valamifajta bántalmazás áldozatai.
A gázlánghatás nagyon súlyos pszichológiai abúzus, sem felismerni, sem védekezni nem egyszerű ellene. Vizin Gabriella szerint az egyik alapvető védekezési módszer az lehet, ha kilépünk egy ilyen típusú kapcsolatból, vagy legalább próbáljuk jelezni a másiknak, a gaslighternek, hogy muszáj változtatnia. Fontos az is, hogy érvényesítsük a saját érzéseinket, és gyakoroljunk önegyüttérzést. És persze, ami minden egészséges kapcsolat alapja, az asszertív kommunikáció, a saját szükségleteink kifejezése, amibe a jó mellett a rossz érzéseink is beletartoznak.
Forrás: ELTE
