Jakab Ferenc: „semmi jót nem jósolhatunk”

0

Magyarország Európában a második helyre zárkózott fel a koronavírus lakosságarányos terjedési számainak tekintetében – mondta Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpontja víruslaborjának vezetője az egyetem online konferenciáján.

A lélegeztetőgépen lévők 80 százaléka soha nem fog onnan lekerülni! – ezekkel a szavakkal adott nyomatékot mondandójának Jakab Ferenc, a PTE  professzora, aki úgy fogalmazott: „semmi jót nem jósolhatunk”, a terjedés lassításában kizárólag a járványügyi intézkedések szigorú betartása segít.

A számok azt mutatják, hogy Magyarországon brutálisan tombol a koronavírus-járvány. Míg tavasszal sikerült mérsékelni a terjedést, a lakosságszámra vetített replikációs adatok alapján hazánk a második helyen áll Európában, csak Franciaország előz meg bennünket, Spanyolországot és Olaszországot már magunk mögött hagytuk – figyelmeztetett a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője.

Ezt a vírust csak a vakcina fogja megállítani, amelyre nagy szüksége van most a világnak – hangsúlyozta Jakab Ferenc, aki azt is elmondta, jelenleg 130 vakcina-fejlesztés zajlik világszerte, jelenleg harminc oltóanyag áll klinikai kipróbálás alatt, ezek közül hat már a fázis III. szakaszban. Ígéretesnek tűnik az oxfordi vakcina, amelynek fázis III. vizsgálata éppen a napokban állt le, de a virológus úgy vélte, újra fogják indítani azt.  Az oxfordihoz hasonló technológián alapul az orosz vakcina, amely akár jól is működhet, ám míg a legtöbb kutatólaboratórium a hatékony és biztonságos fejlesztésre törekszik, Oroszországban azonban a fázis II. vizsgálat után törzskönyvezték és forgalomba hozták a készítményt. A szerről eddig csupán egyetlen közlemény jelent meg a Lancet című tudományos folyóiratban, azonban az ott publikált adatokat néhány kutató támadta.

Folynak a hatóanyag- és gyógyszertesztek – tájékoztatott a továbbiakban a kutató virológus. A kísérletek egy része a vírus sokszorozódási ciklusba próbál beavatkozni, mások a gyógyításra fókuszálnak. A halálozási esetek számának változása Jakab szerint annak is betudható, hogy fejlődtek a terápiás lehetőségek.  Továbbra is folynak klinikai vizsgálatok a hidroxiklorokinnal, a favipiravirrel, bár nehéz olyan study-t összeállítani, amely e gyógyszerek hatékonyságát bizonyítja. A humán orrnyálkahártya-tesztek során úgy tűnik, nullára redukálja a vírusszámot az azelasztin-hidroklorid, amelynek klinikai vizsgálatai ugyancsak elindultak.

Felesleges első és második hullámról beszélni – folytatta a professzor, aki szerint a vírusról sok újat már nem tudunk mondani.

A Nyitott egyetem teljes tartalma a MedicalOnline oldalára kattintva olvasható.

Forrás: medicalonline.hu

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com