Megszavazta a koronavírus-járvány miatt elrendelt vészhelyzet meghosszabbítását október 15-éig az olasz felsőház kedden. Giuseppe Conte miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a vírus nem tűnt el. Az ellenzék tiltakozott a vészhelyzet meghosszabbítása ellen.
Giuseppe Conte elengedhetetlennek nevezte a január 28-án bevezetett és július 31-éig hatályos vészhelyzet meghosszabbítását. A parlament felsőháza 157 szavazattal elfogadta a javaslatot. A szenátus 125 tagja nemmel szavazott. Az alsóház szerdán voksol. A kormány eredetileg év végéig akarta fenntartani a rendkívüli egészségügyi veszélyhelyzetet, végül további két és fél hónapot javasolt. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a vírus továbbra is Olaszországban „kering”. Conte kijelentette, hogy a vészhelyzet meghosszabbítása az „óvatos figyelemfenntartás” miatt szükséges.
Semmiképpen nem áll szándékunkban igazolatlan félelmeket gerjeszteni a lakosságban – tette hozzá. Megjegyezte, hogy 2014 óta 154 esetben rendeltek el Olaszországban vészhelyzetet, igaz ezek nem országos egészségügyi készenlétre vonatkoztak. Elemzők szerint a kormány több okból döntött a vészhelyzet fenntartása mellett, amelyet nem akart feloldani a járvány esetleges őszi erősödése, valamint az iskolakezdés előtt.
A vészhelyzet fenntartja a polgári védelmi hatóság rendkívüli hatáskörét, a kormány meghosszabbíthatja az elbocsátások befagyasztását, valamint fenntarthatja a távmunkavégzés feltételeit. A kormánynak nem volt szüksége a parlamenti szavazásra, mivel a korábbi vészhelyzet elrendelésekor sem folyamodott ehhez. Giuseppe Conte azonban így akarta elkerülni, hogy a parlament megkerülésével vádolják.
Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke elfogadhatatlannak nevezte a vészhelyzet meghosszabbítását. Hangoztatta, hogy Európában egyetlen más ország sem folyamodott ehhez. A vészhelyzet fenntartása a kormány és a miniszterelnök érdekét szolgálják, szó sincsen a lakosság védelméről – jelentette ki arra utalva, hogy a Conte-kormány saját pozícióját kívánja erősíteni az intézkedéssel. Matteo Salvini, a Liga vezetője Sergio Mattarella államfőnek telefonon fejezte ki „elképedését és aggodalmát”. A Liga vezetője szerint egészségügyi és jogi szempontból is igazolatlan a döntés. Salvini korábban úgy nyilatkozott, hogy a vírusveszély elmúlt, ezért a vészhelyzetnek ncsen tovább jogi megalapozottsága.
Az egészségügyi minisztérium kedd esti adatai szerint 11 beteg halt meg egy nap alatt, azután, hogy az utóbbi négy nap mindegyikén öt-öt volt a halottak száma. Kétszáztizenkét új beteget szűrtek a korábbi 170-hez képest. A halottak száma elérte a 35 123-at, a gyógyultaké meghaladta a 198 ezret. Az aktív betegek száma 12 ezer körüli, 749-en vannak kórházban, negyvenen intenzív osztályon. A gyógyultakat és halottakat számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 246 488-t.
Forrás: MTI