Tudta-e, hogy…? – A karantén az 40 nap

0

Tudta, hogy

a karantén szó, a Quaranta giorni, azaz 40 nap, egy olasz kifejezés a XIV. századból? Az olaszok a 30 napos, Trentana karantént is használtak Velencében, hogy a járványok terjedését fékezni tudják.

A legkorábbi írásbeli források egyike a Raguzai Köztársaság (mai dubrovniki) 1377. július 27-i elkülönítési határozata. 30, majd később 40 napig tartó karantén várt a Földközi-tenger kikötőiben a kereskedőkre, utazókra, tengerészekre, hogy betegségeket ne hurcolják be a szárazföldön élő emberek közé.

Ennek a szemléletnek a fejlődéseként jött létre az első elkülönített járványkórház a Lazaretto vechio nevű szigeten, ami a qutrocento (XV. század) elején először a beteg leprás (bélpoklos) száműzöttek menedékeként, majd a század végén már kórházként működött (Lazarett a bibliai Lázár, akit Jézus gyógyított, nevéből).

Érdekes módon a 40 nap a Biblia (Mózes harmadik könyve), részben Hippokratész nyomán is sacralis megerősítést kapott: a nagy görög orvos szerint egy akut betegség tüneteinek 40 napon belül meg kell jelennie.

Az Apollo-11 legénysége (Armstrong, Aldrin és Collins) az első Holdra szállást és a Földet érést követően 1969. július 24. – augusztus 13-ig karanténba került. Egyszerűen a Holdról nem akartak behurcolni kórokozókat. Majd egy karantén konténerből beszéltek, akár Nixon elnökkel is.

Most inkább quattordici giorni, azaz 14 nap amit meg kell tanulnunk. Ez a Covid 19 vírus karantén terminusa…

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com