Határozatlan időre felfüggeszti a klinikai gyakorlati képzését a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szerdától.
A PTE keddi közleménye szerint az intézmény ezzel a döntésével szeretné megőrizni a betegek és az egyetemi polgárok biztonságát, és fenntartani az eddigi megelőző intézkedések hatékonyságát.
Hozzátették: az elméleti, klinikán kívüli egészségügyi oktatás a megszokott mederben folyik tovább. Az intézmény kiemelte a kommünikében, hogy sem a Pécsi Tudományegyetemen, sem a közvetlen régiójában nincs tudomásuk koronavírussal fertőzött emberről, de a maximális óvatosság elvének szem előtt tartásával, az illetékes szakhatóságok útmutatásának megfelelően jár el az intézmény a továbbiakban is.
Elhalasztják a koronavírus miatt az április 19-re tervezett budapesti Élet menetét – közölte Gordon Gábor, az emléksétát szervező Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke.
Azt írta: „mivel semmi nem olyan fontos, mint az emberi életek és az egészség megóvása”, a holokauszt áldozatainak emlékére évről évre megrendezett sétát „nehéz szívvel, de el kell halasztanunk”. Kérik elsősorban a holokauszt-túlélők, de minden jóérzésű ember megértését is, és reménykednek abban, hogy hamarosan megtarthatják az Élet menetét Budapesten – tette hozzá.
A nemzetközi Élet Menete szervezet hétfőn közölte, hogy a központi, lengyelországi megemlékezést elhalasztják.
A koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzshöz fordul a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary), hogy állásfoglalást kérjen tagvállalatai számára az olaszországi fuvarozási körülményekről.
A NiT Hungary arra vár választ, hogy 4 ezer tagvállalkozása fuvarozhat-e a járvány sújtotta Olaszországban, és visszatérhet-e a feladata végeztével. A kérdések már más államokra is érvényesek a vírus terjedése miatt – fűzték hozzá. Tudni szeretnék azt is, hogy a kialakult helyzetben miként biztosítható a jog a biztonságos munkavégzés feltételeihez, és hogyan lehet megvédeni a fuvarozók egészségét.
A NiT Hungary közölte, hogy fontosnak tartja az ellátási lánc fenntartását a járványveszély idején is, és információkat gyűjt a tagvállalataitól, hogy azokat fel lehessen használni a veszteségeket csökkentő intézkedésekhez.
Forrás: MTI