A felnőtt népesség kb. 75%-a – világszintű becslés alapján – valamilyen okból nem képes lebontani a tejcukrot. Hazánkban pedig az európai átlagnál magasabbra, 2-3 millió főre teszik a laktózintoleranciában szenvedők számát, ami leginkább talán annak köszönhető, hogy míg a nyugat-európai országok lakói ismerik érintettségüket, addig nálunk a laktózérzékenyek zöme nem is tudja, hogy ebben a hiánybetegségben szenved – írja a Pécsi Tudományegyetem.
„Fontos megkülönböztetést tenni a laktóz-, illetve a tejallergia között. A tejcukor-feldolgozás képességének csökkenése vagy hiánya, vagyis a laktózintolerancia esetében a vékonybél kefeszegélyében lévő laktázenzim csökkent vagy hiányzó aktivitásáról van szó, ami puffadáshoz és hasmenéshez vezet. Tejallergiánál viszont a tej valamelyik fehérjealkatrésze – pl. a kazein – áll a panaszok hátterében, ilyenkor a gyomor-bélrendszeri tünetek mellett bőrkiütés, csecsemőknél esetleg véres széklet is elő szokott fordulni” – nyilatkozta dr. Altorjay István gasztroenterológus, belgyógyász.
Az egyéni tejcukorbontási különbségek genetikai sokszínűséggel magyarázhatók.
„Az, hogy egyre gyakoribb probléma a tejcukor-érzékenység, azzal is magyarázható, hogy a korábbiakhoz képest szélesebb körben történik meg a kivizsgálás és igazolódik be a laktózintolerancia, de az is elképzelhető, hogy nagyobb mennyiségű és szélesebb palettájú tej- és tejterméket fogyasztunk, ami meghaladja a napi küszöbértéket, ami 2 dl tej/nap” – mondta dr. Novák János gasztroenterológus, belgyógyász.
Dr.Bajor Judittól, a PTE ÁOK Klinikai Központ I.sz. Belgyógyászati Klinika főorvosától megtudtuk, hogy a tejcukorérzékenység előfordulása öröklött és környezeti tényezők hatása miatt népcsoportonként jelentős különbségeket mutat: a hagyományosan állattenyésztő népeknél (pl. Észak-Európa) a tejcukorbontó enzim működése felnőttkorban is megfelelő, így náluk a laktózintolerancia ritka, míg más népcsoportoknál (pl. arab országok, Dél-Európa, Távol-Kelet) a tejcukorérzékenység a lakosság nagy hányadát (60-90%) érinti.
A szakember azt is elmondta, hogy a több mint öt éve futó magyarországi hajlamfelmérő kérdőív alapján nálunk inkább 10% körüli, ám 30%-nál biztosan nem magasabb a ténylegesen érintettek aránya.
„A laktáz enzim termelődése már az embrionális korban megkezdődik, hiszen a tejcukor az újszülött táplálásában alapvető tápanyagforrás és fontos szerepe van az egészséges bélflóra kialakításában is. A laktáz enzim aktivitása az életkorral változik: a szoptatás befejezése után nagy mértékben csökken a szintje, fiatal felnőttkorra – egyénenként változó mértékben – pedig már csak töredéke a csecsemőkorinak.
Egyes népcsoportoknál, elsősorban az északi, állattenyésztő népeknél túlélési előnyt jelentett, ha a laktáz enzim a felnőtt élet során is megmaradt, hiszen a tej értékes tápanyag-, ásványi anyag- és vitaminforrás. Más népcsoportokban a tej nem vált alapvető élelmiszerré, így azok voltak evolúciós előnyben, akiknél a tejcukorbontásra csak a szoptatás idején volt szükség, később pedig már nem termeltek feleslegesen laktáz enzimet. Az tehát, hogy mi a természetes állapot, mindig attól függ, hogy egy adott környezetben mire van szüksége az egyénnek, és mire nincs”- magyarázta dr. Bajor Judit.
Forrás: PTE
