Influenza – Járvány van Magyarországon
Magyarországon influenzajárvány van – közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései…
Magyarországon influenzajárvány van – közölte az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései…
Egymilliárd forintból, uniós támogatással újul meg az egészségügyi alapellátás infrastruktúrája Szegeden, a következő időszakban három…
Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási rendszerén (RASFF) keresztül érkezett riasztás szerint fémdarabot találtak…
Az extrém hidegben néhány óra leforgása alatt megfagyhatnak a kinn tartott házi kedvencek. Az elkövetkező…
Kelet-Európa felett az Uraltól a Balkán-félsziget déli részéig frontzóna húzódik, amelynek nyugati oldalán hideg légtömeg…
A mediterrán étrendet követő idős emberek agyának térfogata kevesebbet csökkent három év alatt, mint azon…
A brit gyerekek túlságosan sok cukrot fogyasztanak reggelire, a napi ajánlott mennyiség csaknem felét megeszik…
Tizenhárom megyére és a fővárosra az erős szél, két északkeleti megyére a hófúvás veszélye miatt…
Történelmi napnak nevezte a huszonöt évvel ezelőtti első magyarországi szívátültetést Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem…
Budapesten, Miskolcon, Sajószentpéteren és Nyíregyházán elrendelték hétfőn a szmogriadó tájékoztatási fokozatát a levegő romló minősége…