Sikeres melanoma szűrést tartottak a pécsi Bőrklinikán

1

A Magyar Dermatológiai Társulat Dermatoonkológiai szekciója idén is meghirdette a már évek óta megrendezésére kerülő Országos Melanoma Napot, melyhez a Pécsi Tudományegyetem Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinika is csatlakozott.

Az Euromelanoma mozgalom célja a festéksejtes daganat (melanoma) minél korábbi stádiumban történő felismerése, valamint a megfelelő fényvédelem, prevenciós magatartások oktatása. A melanoma korunk egyik legagresszívebb daganata, a fiatal korosztály leggyakoribb rosszindulatú halálos betegsége, ezért minél korábban történő felismerése igen fontos, hiszen korai stádiumban gyógyítható.

A rendezvénynek minden évben van egy szűrni kívánt célcsoportja, az idei évben az Országos Mentőszolgálat dolgozóinak bőrgyógyászati szűrése volt a fő cél.

Ennek keretében a PTE Bőr-, Nemikórtani és Onkodermatológiai Klinika bőrgyógyászai 2014. május 5-én a Dél-Dunántúli Régió mentőszolgálat munkatársainak anyajegyvizsgálatát végezték. A téma fontosságára való tekintettel a Melanoma Nap keretében a hét egy másik napján a lakosságnak volt lehetősége anyajegyszűrésen részt venni. Mindkét napot nagy érdeklődés kísérte, nagy számban jelentkeztek rá páciensek. A vizsgálatok során a szakemberek bőrtumort is felismertek, vagyis túlzás nélkül állítható, hogy életmentő hatása is lehet a pécsi bőrklinika által szervezett lakossági szűrésnek.

Akik nem tudtak részt venni a szűrésen, de szeretnék megvizsgáltatni anyajegyeiket, azok részére egész évben – telefonos időpontkérést követően – a pécsi Bőrklinikán erre adott a lehetőség.

Forrás: PTE Sajtótájékoztató

1 hozzászólás

Leave A Reply

WP2Social Auto Publish Powered By : XYZScripts.com