Az agykutatás csapatmunka – vallja Tamás Gábor, a Szegedi Tudományegyetem professzora, aki Széchenyi-díjat vehetett át pénteken a Parlamentben. Hangsúlyozza, hogy a közösség érdekében végzett önfeláldozó munka a magyar tudomány erőssége lehet.
A 45 esztendős akadémikus érdeklődése másodéves gimnazista korábban fordult a biológia felé. Korábban is érdekelték a természettudományok – mellette az irodalom és történelem is -, de nem gondolta, hogy kutató válik belőle, különösen azért, mert tornászként rengeteget időt töltött edzéseken.
A tudós – akinek a mai napig fontos a mozgás, dolgozószobájában bordásfal és kézi súlyzók is találhatók – elsős egyetemistaként döntötte el, hogy az idegtudományokkal szeretne foglalkozni. Óráit azonban úgy osztotta be, hogy minél szélesebb biológiai műveltségre tegyen szert, beleértve a molekuláris biológiát és az ökológiát is.
Diákként olyan szakterületet keresett, amelyhez akkor „lényegileg nem értettünk még”. A gének működéséről, a nukleinsavak felépítéséről olyan ismeretekkel rendelkeztünk, melyeket a gyakorlatban ipari szinten lehetett alkalmazni – mondta. Hozzátéve: az elmúlt évtizedekben az idegtudományokban ugyan közelebb kerültünk ehhez, de még mindig sok tennivalónk akad.
Tamás Gábor szerint néhány óriási hatású tudós egyéniség iskolateremtő munkájának eredménye, hogy Magyarország felülreprezentált a minőségi idegtudományban. Az első generációhoz tartozott Szentágothai János és az idegélettannal foglalkozó Grastyán Endre. Szentágothai professzor tanítványa többek között Somogyi Péter és Freund Tamás, Grastyán Endre munkásságát pedig mások mellett Buzsáki György folytatja – mondta a magát a magyar agykutatók harmadik nemzedékéhez soroló szakember, aki diáktársával, Nusser Zoltánnal Somogyi Péter oxfordi laboratóriumában is dolgozott.
A sikereiről mindig kollektív eredményként beszélő professzor vallja, a neurobiológia csapatmunka, egyedül lehetetlen bármit is elérni. Elárulta, részben a motivált diákok miatt választotta munkája helyszínéül Magyarországot.
„Itt egészen más légkört lehet teremteni, mint Nyugat-Európában vagy Amerikában. Bár az infrastruktúrát nézve a magyar egyetemek színvonala nem éri el a nyugati versenytársakét, az emberek hozzáállása sokkal élhetőbb és inspirálóbb környezet kialakítását teszi lehetővé” – mondta a kutató.
A professzor úgy érzi, nyugaton inkább az egyéni érvényesülés kerül előtérbe, míg nálunk – a diákokra és tanárokra is – sokkal jellemzőbb a közösség érdekében végzett önfeláldozó munka. Ez hosszútávon is a magyar tudomány erőssége lehet – hangsúlyozta a kutató.
Tamás Gábor és munkatársai két, feladatát tekintve nagyon eltérő agykérgi sejttípus – a Szentágothai János által felfedezett kandeláber, illetve a Ramón y Cajal felfedezte neurogliaform sejtek – működését írták le.
Az Európában indult Human Brain Project-ben és az USA-ban, Barack Obama személyes kezdeményezésére életre hívott BRAIN-kezdeményezésben is megkerülhetetlenek a professzor kutatócsoportjának eredményei, amelyek révén először sikerült közvetlen módszerekkel vizsgálni, miként kommunikálnak egymással az emberi agykéreg idegsejtjei.
Sok kutatás kezdődött e módszerek felhasználásával, és az már most látszik, hogy az emberi agykéregben található sejtek típusai és a közöttük kialakuló kommunikáció elvei nem egyeznek meg teljesen az kísérlet állatokon végzett megfigyelésekkel – közölte a szakember.
A professzor kollégáival idén januárban publikálta kutatási eredményeit arról, hogy sikerült az agykéregben olyan idegsejteket találni, melyek inzulint termelnek, illetve szabadítanak fel.
A felfedezés várhatóan új kutatási irányt indít el az idegsejtek anyagcseréjével kapcsolatban. Az inzulin termelő sejteknek akár szerepe lehet a 3-as típusú cukorbetegségnek is nevezett Alzheimer-kór kialakulásában vagy lefolyásában is – mondta Tamás Gábor, hozzátéve: a következő néhány évben munkatársaival egyebek mellett ennek vizsgálatával szeretne foglalkozni.
