Annak ellenére, hogy 2013 decemberében, az évente 4-5 ezer beteg ellátására is képes, a hosszú várólistát csökkenteni hivatott, új eszközparkjának köszönhetően az ország egyik legjobb szívkatéteres laborja lett a Pécsi Szívklinika, a beavatkozásra így is több hónapot várni kell.
A pécsi Szívgyógyászati Klinika a Dél- Dunántúli régió három megye, Baranya, Somogy és Tolna betegeit látja el, de részt vesz az országos ellátásban is.
A Dunántúli Napló nemrég arról cikkezett, hogy Pécsen várakozik a legtöbb beteg a vizsgálatra. Az újság a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjától azt a tájékoztatást kapta, hogy a várakozási idő nem éri el a száz napot, a várólistán 2013. május után felvett betegek vagy külföldön tartózkodnak, vagy az időpont nem volt megfelelő számukra, illetve több betegnél orvosi tanácsra halasztották el a beavatkozást. Hogy a várakozási idő csökkenjen, a beteg más város intézményében is kérheti a vizsgálatot, azonban a területi ellátásra kötelezett kórház ezt megtagadhatja. A klinika továbbá közölte, hogy hirtelen romló egészségi állapot miatt azonnal elvégzik a szükséges beavatkozást.
Tavaly áprilisban még ezren várakoztak szívkatéterezésre alulfinanszírozottság miatt. Ez a szám az aktuális OEP-es adatok alapján 702-re csökkent, de még mindig nagyon magas.
Coronária intervenció (Coronarographia, PTCA): Pécsi Tudományegyetem, 94 nap/702 várakozó.
Az időben elvégzett katéteres vizsgálat életmentő lehet. Hazánkban a szív- és érrendszeri betegségek vezető halálozási oknak számítanak, évente 25-30 ezer ember kap infarktust, 50-60 ezer ember halálához szintén a keringéssel kapcsolatos betegségek vezetnek. A szív- és érrendszeri betegségek közé tartozik a magas vérnyomás, az infarktus, a koszorúér-megbetegedések, a szívritmuszavarok, a magas koleszterinszint és a cukorbetegség.
A szívkatéterezés a kevésbé fájdalmas beavatkozások közé tartozik. A vizsgálat, mely során egy vagy több katétert vezetnek a koszorúér eredéseihez, így pontosan diagnosztizálható a tüdő és a szív ereiben lévő nyomásviszony. Ezt a katéteren keresztül bejuttatott speciális anyaggal tudják elérni, mely kirajzolja a szívizmot ellátó ereket. Akut probléma esetén finom eszközökkel az elzáródást mechanikusan megnyitják, a szűkült eret kitágítják, az érfal sérülését stabilizálják
13 hozzászólás
Várni ? Mire sorra kerül addigra ……….
Várni ? Mire sorra kerül addigra ……….
Piroska Dunai liked this on Facebook.
István Matucza liked this on Facebook.
A szivkatéterezésen rendkivül kiváló orvosok vannak, tapasztalatom szerint sürgős esetben mindent megtesznek a betegekér,az orvosokon nem mulik hogy elvégezhessék a katéterezést és nem rajtuk mulik a várólista nekik is megvan kötve a kezük. Én csak további jó egészséget és kitartást kivánok a dolgozóknak.
A szivkatéterezésen rendkivül kiváló orvosok vannak, tapasztalatom szerint sürgős esetben mindent megtesznek a betegekér,az orvosokon nem mulik hogy elvégezhessék a katéterezést és nem rajtuk mulik a várólista nekik is megvan kötve a kezük. Én csak további jó egészséget és kitartást kivánok a dolgozóknak.
Panni Blanka Jánosné liked this on Facebook.
Varga Ágnes liked this on Facebook.
Éva Silló liked this on Facebook.
Ilona Baumgartner liked this on Facebook.
Isvánné Bodnár liked this on Facebook.
Lászlóné Major liked this on Facebook.
hát érdekes .